2022. augusztus 25-28. között rendezte meg a Savaria Turizmus Nonprofit Kft. Szombathely és Nyugat- Magyarország legnagyobb és legismertebb fesztiválját, a Savaria Történelmi Karnevált. Az idei rendezvény azért volt különleges, mert a Visegrádi Alap támogatásával meghívtuk lengyel és grúz testvérvárosainkat, valamint turisztikai partnerünket, a szlovák Komárnot. Sajnos grúz partnereink nem tudtak részt venni az eseményen, így elblagi és komárnói partnereinket látta vendégül Szombathely.

A lengyel testvérvárosból a Skuti Ensemble zenekar reneszánsz és barokk dalokat adott elő a rendezvényen pénteken és szombaton, valamint részt vettek a karnevál legnépszerűbb programján, a jelmezes felvonuláson, melyre szintén pénteken és szombaton került sor. Emellett a karnevál vásári forgatagában önálló standon népszerűsítették Elblag kulturális és turisztikai értékeit.

A szlovák Komárno kézműves helyi termékeit mutatta be önálló standján az elblagi stand szomszédságában. A gyümölcsleveket, szörpöket, cidert szívesen kóstolta a magyar közönség. Turiszikai értékeiket prospektusokkal népszerűsítettek a standon.

A komárnói Legio Brigetio Hagyományőrző Egyesület a római kort idézte meg a karnevál hagyományőrző programjaként. Harci bemutatókat tartottak, valamint a Duna- mente római civilizációjának mindennapjait rekonstruálták a közönségnek. A Legio I Adiutrix nevű katonai alakulatuk pénteken és szombaton is színesítette a karneváli jelmezes felvonulást.