Karnevál a múzeumokban: Vezetett séták a Romkertben

Savaria Történelmi Karnevál

2026. augusztus 15. 16:00


Vezetett séták a Járdányi Paulovics István Romkertben (tárlatvezetés)
Szeretettel várjuk látogatóinkat a Savaria Karnevál ideje alatt a Járdányi Paulovics István Romkertben! A szokásos tárlatvezetés mellett minden alkalommal más és más különleges érdekességgel készülünk, hogy még élménydúsabb legyen a látogatás.

Augusztus 14-én a Római Birodalom fürdőzési szokásaival ismerkedhetnek meg, majd ezt követően Szombathely középkori várának uraival találkozhatnak és bepillantást nyerhetnek a vár mindennapjaiba.
Augusztus 15-én a római császárkultusz kerül középpontba, ezt követően Szombathely középkori kereskedelmének világába kalauzoljuk el Önöket, végül pedig a Római Birodalom vámrendszeréről hallhatnak érdekességeket.
Augusztus 16-án, utolsó napunkon a középkori vár védelmi rendszerét tekintjük meg, majd ezt követően a római városfal történetével ismerkedhetnek meg. Végezetül bepillantást nyerhetünk a szombathelyi vár urainak címereibe és azok történetébe.

A tárlatvezetéseken való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, egy-egy tárlatvezetésen legfeljebb 25 fő vehet részt! Előzetes jelentkezés: [email protected]

A program múzeumi belépőjeggyel látogatható, melynek díja egységesen 1500 Ft/fő.

Romkert fotó: Mészáros Zsolt

További programok ezen a napon:

aug.
13

XXV. Savaria Történelmi Karnevál

2026. 08. 13. - 2026. 08. 16.

Belváros

2026. 08. 13. - 2026. 08. 16.

Savaria Történelmi Karnevál

aug.
14

Schaeffler bemutatj: Isis misztériuma- Fényfestés az Iseum épületére

2026. 08. 14. - 2026. 08. 15.

Savaria Történelmi Karnevál

aug.
15

Tárlatvezetés a Püspöki Palotában

2026. 08. 15. 8:00 - 19:00

Savaria Történelmi Karnevál

aug.
15

Toronylátogatás - vezetett séta a Székesegyház tornyaiba

2026. 08. 15. 8:00 - 19:00

Savaria Történelmi Karnevál

aug.
15

Karnevál a Piacon!

2026. 08. 15. 9:00

Savaria Történelmi Karnevál

aug.
15

Karnevál a múzeumokban: Ízek és pénzek - egy korszak lenyomatai

2026. 08. 15. 10:00

Savaria Történelmi Karnevál