Mészáros József

A Szombathelyen, 1925. június 26-án született Mészáros József festőművész tanulmányait 1946-tól a Szépműves Líceumban, majd 1950-1956 között a Képzőművészeti Főiskolán végezte, ahol mesterei Bernáth Aurél, Domanovszky Endre és Pap Gyula voltak. Rövid ideig Bicskén, majd 1957-től Szombathelyen, Herényben élt. Természetelvű festészetét a vasi táj és a népélet ihlette. Rendszeresen szerepelt az országos és a megyei egyéni és kollektív tárlatokon. 1971-ben a szlovéniai Mariborban műveinek önálló kiállítását rendezték meg. Piktográfiájában a mindennapit, a hétköznapit mutatja be. A bicskei utcáról, a herényi környezetről, a hétköznapi munkáról, a virágokról, a földről, a természetről és mindenekfelett édesanyjáról, a családról és általuk a világról volt mondanivalója. „Mészáros József legfontosabb műfaja a tájkép volt, sok esetben az életképpel összefűzött tájkép. Ebben az alföldi festészethez állt közel. Az életképeit azonban nemcsak a tájképpel fűzte össze, hanem az enteriőrrel és a portréval is. Az ilyen típusú művei is „műfaji átfedések”, mert az eredeti élményt, a „valóságot”, sőt az annál nagyobb létesszenciát, az „igazságot” nem lehet skatulyázni, rideg műfaji határok közé szorítani. Festészetében nem csak a műfajokat integrálta, hanem a nemzeti piktúra legkiválóbb, példaadó értékeit, ez művészetének legfontosabb eleme” – írta róla egyik méltatója. Az 1979-ben, 54 éves korában teljesen váratlanul elhalálozott művész búcsúztatója szerint: „… szinte mindenki a barátja volt, mégis magányban égett el, szegényes kopottsággal távozott, a festészet hercege volt koldusöltözetben”.