Járay József

Járay József, operaénekes, aki 2013 óta a Magyar Állani Operaház posztumusz örökös tagja, Jambrits Ferenc kocsmáros gyermekeként 1913-ban született. A magyar operaénekesek között ő volt az egyik legkalandosabb sorsú tenorista. Katonai pályára készülve végezte el a kőszegi Hadapródiskolát és sikeres atlétaként számos bajnoki érmet nyert. 1934-ben nevét Járayra magyarosította és pályát módosított. Szombathelyen a városi zeneiskolában Walter Margit neves énektanárnál kezdett tanulni, majd a Budapesti Zeneakadémián Székelyhidy Ferenc növendékeként diplomázott. 1941 őszétől a budapesti Állami Operaház ösztöndíjasaként Verdi és Puccini operákban lépett fel és a világháború kitöréséig a hangjáról számos hanglemez felvétel készült. 1948-ban a szombathelyi Arénában tartotta magyarországi búcsú fellépését amelyen Páka Jolán, Tiszai Magda és Dankó Aladár voltak a partnerei. „Mindig szívesen jövök Szombathelyre mondta a helyi lap riporterének, hiszen ebből a városból indult énekesi karrierem, de most ausztráliai turné előtt állok, ahová négy fellépésre kaptam szerződést. Búcsúhangversenyem után utazom Olaszországba majd Angliába, így sajnos hosszabb ideig nem léphetek színpadra kedves szombathelyi közönségem előtt”. Járay életútja azonban váratlan fordulatot vett Dél-Amerikában, valamint Olaszországban aratott sikereit követően külföldön maradt, ahonnan csak honvágya és az 1955-ös amnesztia-rendelet csábította haza. Itthon visszakapta főszerepeit és új repertoárral 1964-ig az Operaház vezető tenoristája lehetett, ám ekkor „személyautók illegális magánimportja” vádjával letartóztatták és egy politikai felhangoktól sem mentes perben börtönbüntetésre ítélték. Kiszabadulása után nem folytathatta operaénekesi karrierjét csak a debreceni Csokonai Színház tagjaként állhatott színpadra. 57 évesen, 1970-ben hunyt el.