Liliom Peti
1931. március 2-án a szombathelyi Sabaria étteremben egy hírhedt alakot tartóztattak le. Pető Mihály többszörösen büntetett előéletű tolvaj és szélhámos innen került a vádlottak padjára. A sajtóban csak „Liliom Peti” néven emlegetett alakról az a hír járta, hogy ő Savanyú Józsi legendás betyár bandájának utolsó életben lévő tagja. A fáma szerint első, rablásért kiszabott büntetését még 1887-ben kapta, amikor az esküdtszék által kimondott halálos ítéletet a fellebbviteli bíróság 8 évi fegyházra változtatta. Kiszabadulása után – folytatódik a regényes történet – kirabolt egy postakocsit, amiért „3 vármegye rettegett betyárját” 5 évi börtönbüntetéssel sújtották. Liliom Peti az ország már majd mindegyik törvényszékét foglalkoztatta. Elítélték Veszprémben, Sopronban, Zomborban, Komáromban, Budapesten, Miskolcon, Celldömölkön, Zalaegerszegen, Kaposváron, Egerben és legvégül Szombathelyen. Az itt folyó tárgyaláson azután egyértelműen kiderült, hogy a romantikus történet köszönő viszonyban sincsenek a valósággal. Savanyú Józsi bandájának ugyanis soha nem volt „Liliom Peti” nevű alvezére, és őt a híres betyárhoz csak az köti, hogy mindkettőjüket az alsósági plébános keresztelte. Pető Mihály 35 évet ült börtönben, de minden alkalommal lopás vagy csalás miatt került a törvény kezére. Visszaesőként, azután banálisnak tűnő esetekért is súlyos büntetéseket kapott. A csertői csapszékben például álnéven dolgozgatott, de csak addig, amíg a korcsmáros észre nem vette, hogy kisebb-nagyobb összegek tűnnek el a szekrényéből. Amikor a lopáson rajtakapta, csendőröket hívott. A kaposvári tárgyaláson a bűnügyi tudósítás szerint: „Liliom Peti, mint egy megsebzett oroszlán jajdult fel: Én nem fegyházat akarok! Én kötél általi halálért fellebbezek, mert ha kiszabadulok, ismét zsivány leszek. A színészi alakítás nem hatotta meg a bíróságot, de Liliom komolyan gondolta, mert mihelyt kiszabadult, Vasváron Homor Jánosnál, mint a „nagytétényi uradalom kertészeti felügyelője” mutatkozott be és a másnap érkező fenyőmag szállítmányra 30 pengő előleget vett fel. Az árut hiába váró kereskedő követte őt Szombathelyre. Petőt a detektívek akkor csípték fülön, mikor a Sabaria vendéglősével a Vasvárról vitt bort kóstoltatta, hogy abból előleg lefizetésé után rendeljen nagyobb szállítmányt. A gyorsított tárgyaláson, csalás miatt, három év elzárást kapott. Sopronkőhidára vitték, ahol 1934 márciusában halt meg. Mivel a 86 éves elhunytnak Alsóságon nem voltak hozzátartozói Sopronkőhidán temették el. Fejfájára a börtönszabály szerint csak a fegyenc száma került.