József Nádor
1805-ben Napóleon Austerlitznél, a „három császár csatájában” döntő győzelmet aratott Sándor orosz és Ferenc osztrák császár vezette hadak felett. Ezt követően Ausztria békekötésre kényszerült, amelynek felmondására 1809 februárjában kerül sor. Ezzel egy időben Ferenc császár elrendelte a nemesi felkelést. József főherceg nádor, mint a felkelő seregek katonai vezetője, az uralkodói akarat végrehajtását ellenőrzendő körútra indult a dunántúli megyékbe. Március 7-én érkezett Szombathelyre. Küldöttsége a soproni úton, a megye szolgabírái kíséretében érkezett Kőszegre, ahol a város és gróf Széchenyi Ferenc adminisztrátor ünnepélyesen fogadta. A királyi vendéget a gencsi határban gróf Batthyány József vezérelte inszurgensek várták és hintóját körülfogva érkeztek a Lesvár vendégfogadóhoz. „Ő császári hercegségét” itt Nagy József, a Vasvár-szombathelyi Székeskáptalan prépostja latin nyelvű beszéddel köszöntötte. Az üdvözléseket követően a megyei huszárok sorfala mellett folytatódott az út, és a városba érkezve a főherceget hadimuzsika hangjai, díszlövések durrogása közben a házak előtt felsorakozott ünnepi ruhába öltözött polgárok és a gimnázium diákságának integetése kísérte a püspöki palotáig. A Somogy Lipót püspök vendégszeretetét élvező nádor másnap a megyeháza nagytermében részletesen ismertette a császár nemesi felkelést elrendelő leiratát, amely a lovas bandériumok és a zsoldosok számának növelését rendelte el. Széchenyi Ferenc adminisztrátor válaszában tájékoztatta a nádort, hogy a Vas vármegyében február óta folyó toborzásban a közgyűlés napjáig több mint 2550 felkelőt sikerült összeírni. Őfelsége és a nádor képmásának a közgyűlés számára történő megfestéséről szóló alázatos kérését Nagy József prépost terjesztette elő. A közbenjárásra a nádor ígéretet tett. Azt a hadtörténelemből tudjuk, hogy az 1809. júniusban a vasi nemesi felkelők részvételével lezajlott ménfői csatában az inszurgensekre Napóleon csapatai súlyos vereséget mértek. A király és a nádor portréja közel két évtized múltán, 1830-ban került a vármegyeháza nagytermének falaira.