Marcus Aurelius

Kr. u 180-ban, március 16-ról 17-re virradó éjszakán Vindobona-ban (a mai Bécs területén) meghalt Marcus Aurelius római császár. Ifjú éveit a Birodalom határán igazgatási munkával, a helyi ügyek intézésével töltötte. Amikor visszatért, fiatal arisztokratákkal és a császári család tagjaival együtt dolgozott a Róma városának, kikötőinek, valamint a város környékének ügyeit intéző prefektusi hivatalban. Részt vett vallási ünnepek megszervezésében is. Megismerte a közigazgatás szinte minden területét. Quaestor, majd consul lett, és foglalkozott a Birodalom pénzügypolitikájával. Amikor 161-ben meghalt Antonius Pius császár, Lucius Verus-sal vették át a hatalmat és 169-ig együtt uralkodtak. Marcus Aurelius szinte egész uralkodását táborban töltötte, észak felől a germán törzsek, keleten a Parthus Birodalom erősödő támadásai jelentettek állandó veszélyt Rómára. A császár Pannóniában is sokat hadakozott, kísérletet tett arra, hogy tartós uralma alá vonja a Dunától északra fekvő területeket, de egy lázadás végül is megakadályozta ebben. Marcus Aurelius személyiségéről, gondolatairól, írásainak köszönhetően minden császárénál többet tudunk. „Elmélkedései” a világirodalom egyik legolvasottabb művévé vált. A görög nyelven íródott apró könyvecske, életének és gondolatainak naplószerű megörökítése. Úgy érezte, a birodalmat ért súlyos csapások során, császárként kötelessége vállalni azt, amire a sors kijelölte. A konfliktusokban sokszor kimerülten, ha kellett az egyéni örömökről való lemondással, önmegtartóztatással, de a természet törvényeinek megfelelően rendezett élettel, a tökéletesség felé törekedve, kételkedve, a sztoikus erényeket követte, teljesítette kötelességeit. Ő zárta le a „jó császárok” sorát. Egyes történészek Marcus Aurelius halálától számítják Róma hanyatlását, a „Pax Romana” végét. Rómában álló lovasszobrának fennmaradását annak köszönheti, hogy azt sokáig Constantinus császár szobrának hitték, akinek fontos szerepe volt a kereszténység elismertetésében. A szobrot, amelyet eredetileg aranylemezek borítottak, Michelangelo 1558-ban vitette át a Piazza Campidoglióra, és a műalkotást így vált a reneszánsz lovasszobrainak példaképévé.