Apáczai Csere János

Apáczai Csere János halálának 300. évfordulója kapcsán a Szombathelyi Tanítóképző Intézet jubileumi ünnepségét 1960. március 20-án, vasárnap rendezték Szombathelyen. A magyar művelődés- és nevelésügy, valamint a tudomány kiemelkedő alakjának emlékét Bán Imre egyetemi tanár, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja méltatta. Beszédében hangoztatta, hogy Apáczai a hollandiai Leidenben és Utrechtben tanult és 1651-ben ő volt az újonnan alapított Hardervijki Egyetem első teológiai doktora. Descartes filozófiai elvei nyomán még Utrechtben írta „Magyar Encyclopaedia” című művét. Ez volt az első olyan magyar nyelvű tankönyv, amely a hasznos és szükséges ismereteket tudományos igénnyel, korszerűen rendszerbe foglalta és nyíltan hirdette Kopernikusz világrendszerét. Apáczainak a magyar művelődés és oktatás iránti elkötelezettségét mindennél jobban mutatja, hogy tanítani visszatért hazájába. A szombathelyi ünnepi műsorban közreműködött a Tanítóképző női- és vegyeskara, a „Magyar Enciklopédia előszavát, valamint a nagy nevelő „Az iskolák felettébb szükséges voltáról” című művét az intézet növendékei olvasták fel. A szombathelyi Apáczai ünnep folytatásaként a Vasi színjátszók Budapesten a Színjátszó Akadémia rendezvényének keretében mutatták be Dévényi Róbert: „A tudós és a fejedelem” című drámáját. Az Apáczai Csere Jánosról szóló történelmi színjáték „műhely- előadásában” a lelkes és tehetséges fiatal színjátszók maszk és jelmez nélkül, utcai ruhában tolmácsolták a súlyos történelmi szavakat, a jelen lévő szerző pedig személyes közbevetéseivel kommentálta a jeleneteket. A sajtótudósítás szerint: „a kísérleti előadás mély gondolataival, zengő, ízes nyelvezetével igazi meglepetést keltett, de még inkább tanulságos volt a bemutatót követő vita, amely kidomborította Apáczai szerepét, aki műveivel a magyar értelmiség számára máig az egyik legfontosabb kapaszkodót jelentheti a hagyományok, a nyelv és a nemzeti identitás megértéséhez.”