Mészáros Hugó

Mészáros Hugó, Szombathely polgármestere, 1892. április 1-én született. A szombathelyi premontrei gimnáziumban tett érettségije után Budapesten jogot végzett és 1914-ben államtudományból doktorált. Szombathelyen, városi szolgálatba lépve, 1924-ban főjegyző, 1930-ban tanácsnok, majd 1941-ben Újváry Ede nyugdíjba vonulása után a város polgármestere lett. A német megszállás idején, az izraelita felekezetekkel való tárgyalás alapján, a két zsinagóga közelében állíttatta föl a gettót. Ezért a nyilas adminisztráció 1944 októberében, mint „zsidóbarátot” letartóztatta és csak azzal a feltétellel engedték szabadon, hogy állásáról és minden ehhez kapcsolódó igényéről lemondott. 1946-ban „összeesküvés” vádjával tartóztatták le.  Nyolc hónap múlva szabadult, majd ismételt letartóztatása után 1947-ben, Győrött a Népbíróság 5 évi börtönre ítélte. 1951-ben feltételesen helyezték szabadlábra. Gyári segédmunkásként vonult nyugdíjba. 1969-ban hunyt el. Hamvait Szombathelyen, a Szentmárton úti temetőben helyezték örök nyugalomra. Mészáros Hugó jelentős irodalmi munkásságot folytatott. 1917-ben Horváth Jánossal, Kocsis Lászlóval és Finta Sándorral közösen alapították a „Nemzedékek” irodalmi vállalatot, amelynek célja a vidéki katolikus írók könyveinek kiadása volt. Irodalmi műveit „Ősz Iván” néven publikálta. 1921-23-ban a „Magyar Nyugat” című napilap irodalmi rovatvezetőjeként naponta egy tárcát és egy regényrészletet közölt. 1935-ben részt vett az „Írott Kő” irodalmi folyóirat megalapításában. Emlékére „Lélekharang” című verseskötetét a város 2009-ben, halálának 40. évfordulóján, reprint formában adta ki.