Merénylet
1913. április 3-én, este fél kilenc óra tájban, Szombathelyen, a Szent Márton utcában, a Gyöngyös patakon átvezető hídnál – a szemtanúk szerint – egy kopott ruhás, fekete kalapot viselő iparosformájú ember a feleségével karonfogva sétáló Brenner Tóbiás elé ugrott és a kezében lévő vasrúddal kétszer egymás után fejbe vágta. Az első ütés összezúzta a polgármester kemény kalapját, ami a védekezni próbáló áldozat égő szivarjával együtt a földre esett, így a második ütés már közvetlenül a fejét érte. Egy pillanat műve volt az egész, és a merénylő a Práter felé elfutott. Az asszony segítség kiáltására kiszaladó Tóth molnár a sérültet a túlparti Ungár malomba vezette, fertőtlenítette és bekötözte az erősen vérző sebet, majd a polgármestert hazakísérte. A kiérkező Szenti János doktor már Brenner házában varrta össze a csontig hatoló sérülést, Kisfaludy József rendőrkapitány pedig az este folyamán hallgatta meg a sebesült városvezetőt, és miután a támadót sem ő, sem más tanúk sem ismerték fel, kiváltképp az után érdeklődött, hogy volt-e a polgármesternek valakivel hivatali ügyből kifolyólag összeszólalkozása, emlékszik-e olyan megtagadott kérelemre, amivel ellenséget szerezhetett. A szemtanúk elmondásából kiderült, hogy az ismeretlen már órák óta a környéken ólálkodott, és viselkedése arra utalt, hogy vár valakit. A rendőrség, mivel a városban az éjszaka folyamán idegen személyt nem talált, a politikai merénylet és a rablótámadás lehetőségét kizárva, arra jutott, hogy a merénylő szombathelyi lakos, aki az orvtámadást személyes bosszúból követte el. Két hét múltán a lapok szenzációként tálalták, hogy „egy rongyos öltözetű, züllött kinézetű ember a rendőrségen bevallotta, hogy ő a polgármester merénylője”. Azonban hamar kiderült, hogy az illető egy feltűnési viszketegségben szenvedő zavart elméjű alak, akit gyógyintézetbe utalásáig őrizet alá helyeztek. Az 1000 koronás nyomravezető díj ellenére eredménytelen nyomozás novemberben vett váratlan fordulatot. A Paragvári utcában, „kámoni gyermekleányok ellen elkövetett erkölcstelen merénylet miatt”, letartóztattak egy Havasi János nevezetű férfit, akinél a megtartott házkutatás alkalmával egy olyan vasbotot találtak, amellyel, a szemtanuk és az orvosi vélemény alapján, a polgármester elleni merényletet elkövették. Havasi eleinte tagadott, de bizonyítékok hatására később bevallotta, hogy ő volt Brenner Tóbiás támadója. Tettét a városi rendőrségtől való elbocsátása miatti bosszú motiválta. Az ex-rendőrt első fokon felmentették, de az ügyészség fellebbezése után a Győri Törvényszék a zaklatások miatt fogházbüntetésre ítélte.