Domonkosok

A 13. században Szent Domonkos által alapított prédikátor rend kolostora Szombathelyen több mint háromszáz évig működött, de a török hódoltság idején a dunántúli rendházak elnéptelenedettek. A 17. század elején, az ellenreformáció idején, kezdődött a rend magyar tartományának újjászervezése. A domonkos szerzetesek letelepedését Pázmány Péter érsek jelentősen támogatta. Draskovich György győri püspök 1638. április negyedikén, húsvét vasárnap, ünnepélyesen beiktatta a szombathelyi Szent Márton-templomba,  a plébánia vagyonát, és ingatlanait egyúttal átengedte a domonkos rendnek. Mivel a Szent Márton templom évszázadok óta a mezőváros plébániatemploma volt, intézkedett arról, hogy plébánia feladatait ezt követően a várbeli Szűz Mária-templom plébánosa lássa el. A konventi rangra emelt szerzetesközösség a rossz állapotban lévő templomot gróf Batthyány Erzsébet adományából, Carlo della Torre tervei szerint, barokk stílusban újjáépítette. A szentély északi oldalán, a koldulórendi szabályoknak megfelelően, felépítették a ma is álló tornyot, és a szentély keleti felében egy karzatot, ahová a várostól 1639-ben kapott orgonájukat helyezték. A szombathelyi zárda a domonkosok Magyarországi első és sokáig legnépesebb 17. századi zárdája volt, ahol noviciátus és rendi papképző iskola is működött, amelynek fontos szerepe volt a rend hazai megújításában. A szombathelyi domonkosok különös figyelmet fordítottak Sabaria szülötte, Szent Márton toursi püspök tiszteletének ápolására. Megújították a szent születése helye fölött épült régi kápolnát és a rendház előtt álló Szent Márton kutat. A domonkos atyák nemcsak a városi hívek, de a környező plébániák lelkipásztori munkáiban is aktívak voltak, és Füssy Pius prédikátor, valamint Parthl Szerafin fráter festőmester révén jelentős szerepet töltöttek be a város és a környék kulturális és közösségi életében.