Szepesházy Róbert

Szepesházy Róbert Szombathely 1930-as években felállított Idegenforgalmi Hivatalának első vezetőjeként a napjainkban „város-marketingnek” nevezett feladatokat végezte. Szombathely 1943-ban ünnepelte fennállásának, a Claudius császár által Kr. u. 43-ban történt alapításának 1900 éves évfordulóját. Erre az alkalomra jelent meg a Szepesházy nevével fémjelzett „Szombathely ismertetője” c. kiadvány. A kötetről szóló méltatás szerint: „benne tömör stílusban olvasható minden lényeges tudnivaló, és méltó módon tudósít a tradíciókról, továbbá arról az örökségről, amelynek alapján a város büszkén viseli a Vass Józseftől kapott „Nyugat királynője“ nevet”. Az 1904-ben, Zágrábban született Szepesházy Róbert szakértelmét és rátermettségét bizonyítja, hogy 1945 után, bár a veje volt a „németbarátság” miatt meghurcolt és népbíróság elé állított Mészáros Hugó polgármesternek, megtarthatta állását, sőt 1947-ben Szombathely aljegyzőjévé is megválasztották. Szerkesztésében 1947-ben újabb várostörténet, a „Szombathely múltja, jelene, jövője” című kötet látott napvilágot, amelyhez az előszót Németh István, az akkori polgármester írta. A Szepesházy Róbert által jegyzett „Séta a városban” c. fejezet és rövid várostörténeti és műemléki esszék mellett olvasható volt benne Szombathely hivatalainak, polgári szervezeteinek és emblematikus vállalkozásainak ismertetése is. A kis könyv szakmaiságát bizonyítja, hogy „sorvezetője” lett a hatvanas évek Szombathelyről szóló idegenforgalmi kiadványaiknak. A mű napjainkban már ritkaságnak számít, szerkesztője pedig a méltatlanul elfeledett személyiségek egyikévé vált. A Rákosi-korszak adminisztrációja által félreállított Szepesházy Róbert 1975. április 10-én hunyt el Szombathelyen.