Millenium

1896. május 2-án, Budapesten a „Honfoglalás Millenniumá”-ra rendezett Ezredéves Országos Kiállítást Ferenc József császár nyitotta meg, amelyen az ország vármegyéinek vezetői is jelen voltak. A szombathelyi ünnepségekre május 9-én került sor. E nap hajnalán taracklövések ébresztették a város lakóit. A székesegyházi fél 7-es mise után a törvényhatósági tagok a megyeházára mentek, ahol a millenniumi emléktábla avatását követően tartották meg a dísz közgyűlést,  és délben a „Sabaria” és „Hungária” vendéglőkben, valamint a „Szőkeföldi sörcsarnokban” társas ebédekre került sor. A városi díszközgyűlés Éhen Gyula polgármester elnökletével délután 3 órakor kezdődött. Ezt követte az ünnepi népgyűlés, amely a városi és vasúti tűzoltók felvonulásával vette kezdetét. A jubileumi menet „a vörösvári kürtös zenészek jó zenéje mellett” 5 órakor érkezett a Szőkeföldi sörcsarnokhoz. A város társadalmának előkelőségeivel zsúfolásik megtelt, föllobogózott kertben került sor a 48-as honvédek köszöntésére és megvendégelésére. A korabeli beszámoló szerint: „Este 8 órakor már fényárban úsztak Szombathely köz- és magánépületei. A püspökvár Majer Ákos uradalmi tiszttartó varázs kezétől tündéri fényben ragyogott. Az erkély közepén lángtengertől körülvett díszes kép azt a fenséges jelenetet örökítette, meg amikor Szent István országát a boldogságos szűz oltalmába ajánlotta. Meghatóan szép látványt nyújtott a megyeháza, a városháza és a premontreiek székháza is. A főtéri szentháromság szoborból egy tíz méter magasságba fellobogó szabad láng szórta a sugarakat. A szombathelyi egyletek díszfelvonulása este 9 órakor vette kezdetét. Ennek befejeztével kezdődött a színház díszelőadása. A Szávay társulat a „II. Rákóczi Ferenc fogsága” című színdarabot adta elő”. A nyitó ceremónia a székesegyházban vasárnap délelőtti „Te Deum”-mal zárult. Az év végéig tartó szombathelyi ünnepségsorozat részeként került sor az „Ezredévi (ma Szent István) park” felavatására.