Hámán Kató utcai Általános Iskola hangversenye
Többszörösen is jelképes és ünnepi esemény volt a Hámán Kató utcai Általános Iskola ének-zenei tagozatának 1966. május 14-ei jubileumi hangversenye Szombathelyen a Művelődési és Sportházban, ugyanis 33 évvel ezelőtt, éppen ezen a napon, Szombathelyen vezényelte Kodály Zoltán a „Háry János szvit” című szerzeményét. A nézőtér soraiban helyet foglaló mester azonban mégsem emiatt volt ismételten a város vendége. Jelenléte az általa szüntelenül hangoztatott „legyen a zene mindenkié” törekvés Szombathelyen megvalósult eredményeinek, az ének-zeneoktatásban folyó nagyszerű munkának az elismerését jelentette. A kórushangverseny előtt a Hámán Kató (ma Paragvári) utcai iskola énekkarának három fiatal dalosa lépett Kodály Zoltán elé. Beleegyezését kérték ahhoz, hogy kórusuk ettől a naptól kezdve, az ő nevét viselhesse. Kodály Zoltán rövid válaszában hangsúlyozta, hogy bár nem híve az ilyen jellegű túlzott személyi tiszteletnek, de azt fontosnak tartja, hogy fiataljaink az ének és zene terjesztésében jeleskedjenek, majd zászlót adott át a kórus küldötteinek, s ezzel teljesült a Hámán utcai dalosok kívánsága. Erdélyi Béla, a megyei tanács elnökhelyettese üdvözlő szavai után egy kisdiák elszavalta Illyés Gyula „Bevezető egy Kodály hangversenyhez” című versét, majd megkezdődött a hangverseny. Az iskola énekzenei tagozatának nagykórusa Kodály „Gergely-járás”, „Zöld erdőben” és „Lengyel László” című kórusműveivel lépett színpadra. A változatos és gazdag műsorban az iskola felvonultatta kórusait, táncosait, zenét tanuló aktív és volt növendékeit. H. Erdy Éva, valamint Scmidt Mihály vezényletével színpadra lépett négy további szombathelyi általános iskola kórusa is, jelképezve az együttműködést és a zenei műveltség elmélyítésén Kodály Zoltán szellemében városszerte folyó munkálkodást.