Tárlat a Nagyszálló télikertjében
1956. május 17-én bemutatkozó tárlat nyílt Szombathelyen a Nagyszálló télikertjében. A kiállításon az érdeklődő közönség egymás mellett láthatta az 1952-ban alapított „Zsennyei Művésztelep” Kossuth- és Munkácsy-díjas művészeinek Zsennyén készült műveit, képeit, szobrait. Az ünnepi alkalomra feldíszített térben Csók István kétszeres Kossuth-díjas érdemes művész festménye mellett ott sorakoztak Domanovszky Endre, Szentgyörgyi Kornél, Herényi Jenő, Pátzai Pál Kossuth-, Scholtz Erik, Szobotka Imre, Tar István Munkácsy- és Móritz Sándor Derkovits-díjas művészek alkotásai. Összesen 70 képzőművész 110 festményében, rajzában és szobrában gyönyörködhetnek a kiállítás látogatói. A korabeli beszámoló szerint a művésztelep alkotóinak, akik egy-hat hónapot töltöttek Zsennyén, kisebb helyi „falu-tárlatok” után ez volt az első nagyközönség előtti közös bemutatkozása. Ebből az alkalomból a Budapesti Műcsarnok, Vas megye és Szombathely város közös kiadásában képekkel illusztrált katalógus jelent meg, amelyben szerepelt Domanovszky Endre „Martinászok” című híres képe is. A megnyitó beszédet a Kossuth-díjas festőművész, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke, a Képzőművészeti Főiskola tanára tartotta, majd szívélyes beszélgetést folytatott az érdeklődő látogatókkal.