Anreith György
A németországi Riegelben 1751. május 28-án született Anreith György a pozsonyi prímási palota építésénél, mint Hefele Menyhért másodpallérja, 1793-tól már, mint főépítésvezetője dolgozott. 1794-ben, Hefele halála után vette át a szombathelyi székesegyház építésének irányítását, amelynek szentélye ekkor már tető alatt állott, de a tornyok és a hajófalak építését csak akkor kezdték el. A nagy mű sikeres és színvonalas befejezése Anreith szaktudásának köszönhető. Szombathely város jegyzőkönyvének 1794. június 6-i bejegyzése szerint „Anreith ezen a napon vétetett fel a város polgárai közé”. Hefelétől maradt tervek alapján építette fel Eölbey János kanonok házát (Szily J. u. 2.). 1796 novemberében készült el első önálló szombathelyi műve, az egykori Bölcseleti Líceum épülete (Szily J. u. 4.), majd 1809-ben a kronogramról ismert általa tervezett Dimicante-ház (Szily J. u. 25.). Czuppon György kanonok megrendelésére építette 1815-ben a nyugdíjas papok házát (Vár köz 1.). Sikeres és népszerű építőmester volt. Ismert további munkái az őriszentmártoni, (ma Sakt Martin in der Wart, Ausztria), a káldi, a simasági és a ciráki katolikus templom, valamint a szombathelyi püspöki sörház épülete. Erdődy Kajetán megrendelésére, Charles Moreau tervei alapján, Wojta Donáttal közösen építették a klasszicista stílusú Erdődy-kastélyt a Veszprém megyei Dobán. 73 éves korában ragadta el a halál. Hamvait a szentmártoni temetőből 1927-ben a Székesegyház déli falába helyezték át. Síremlékén az ANREITH GYÖRGY A SZÉKESEGYHÁZ II. ÉPÍTŐMESTERE RIEGEL (BADEN) 1751. V. 28. + SZOMBATHELY 1823. VI. 7. én felirat olvasható.