Gothard Jenő
Gothard Jenő csillagász, természettudós a bécsi Politechnische Hochschule-n geodéziai és csillagászati tanulmányokat is folytatva gépészmérnöki oklevelet szerzett. Hazatérve herényi birtokán gazdálkodott és kastélyában 1881-ben obszervatóriumot rendezett be. 1895-ben választották a Vasvármegyei Elektromos Művek Részvénytársaság műszaki igazgatójává. Haláláig igazgatósági tagja volt a Szombathelyi Mayer-gépgyárnak is. Javaslatára Ikervárnál építették fel az első magyarországi vízerőművet. Döntő szerepe volt a Szombathely városi villamosvasút létrehozásában. Csillagászként asztrofizikával, főként az üstökös spektroszkópiával és égi fotográfiával foglalkozott. Ő fedezte fel a „Lyra gyűrűs-köd” központi csillagát. Több csillagászati és fényképészeti műszert is szabadalmaztatott. Tapasztalatait és kísérleteit „Az újabb kori csillagászat módszerei és megfigyelő módjai”, valamint „A photographia” címen megjelent műveiben adta közre. Hazánkban elsőként ő készített röntgenfelvételeket, és 1880-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók szombathelyi vándorgyűlése vendégeit személyesen kalauzolta az általa Herény és Szombathely között megépített első hazai telefonvonal bemutatójára. A két nappal 52. születésnapja előtt, 1909. május 29-én váratlanul elhunyt tudós többek között a brit Royal Astronomical Society és a német Astronomische Gesellschaft tagja volt. Róla nevezték el a szombathelyi gimnázium épületében 1949-ben létesült csillagvizsgálót, amely 1970-es években a herényi kastélyban működött.