Horváth Gáspár

Horváth Gáspár szombathelyi csizmadia Ferenc nevű fia 1842. június 3-án, Szombathelyen született. Szemináriumot végzett, majd felszentelése után Kerca plébánosa lett. Öt évtizedes papi működése során megírta az őrségi plébániák történetét és szorgalmazta az őrségi falvak műemléki templomainak megóvását. 1873-ban az ő vendége volt Rómer Flóris, aki a találkozás után leírta a veleméri templomot. Horváth Ferenc nyugdíjba vonulása után Szombathelyen a Szeminárium könyvtárának 20 ezer kötetéről katalógust készített. A „Szombathelyi Újság”-ban rendszeresen jelentek meg írásai. Hagyatékában fennmaradt kéziratában olvasható, hogy kisiskolásként a XIX. század közepén milyennek látta Szombathelyt: „Szombathelynek a tűzvész előtt (1817) falusias képe volt, sőt ezután is nagy időn át fa zsindely és szalmával fedett házai is voltak. 1853-ban karácsonyi szünidőre írásbeli gyakorlatul volt feladva Szombathely leírása a mikor megolvastam utcáit és ezeket számláltam meg: Piac tér – Gyöngyös utca – Ó-posta utca – Kőszögi – Kámoni – Nagykar – Kiskar – Úri – Hosszú – Kertaljai utca. (A Kertaljai utcán a zsinagóga Rabbi lakás, itt volt az óvoda is a tanítóval, és az emberbaráti kórház és még 2 privát kisház, néhány pajta, kétfelől kertek) – Rumi – Kereszt utca és 13 város – Kis és Nagy forgó. – Szt. Márton egy utcával, Perint 3 utcával püspöki jobbágyság volt, Körmendi utca a keleti oldalon és a vízmellett nyugatról voltak kis házak. Szt. Mártonban és Perintben egy egy zsidó boltos lakott, de a városban nem telepedhettek meg csak 1849 után egy nyitott kis üzletet. – Kereskedők voltak: Zanelli fűszeres és apró vegyes áru, szesz és a kis lutri iroda; Tempel Ferencz szappan faggyú gyertya készítő és sokféle apró vegyes áru üzlet; Antók kizárólag vas és bőr talp kereskedése; végre Tónesz (Aradról való volt) vas és mezőgazdasági szerszámok s eszközök kereskedése. 1851-ben a Praemontreiek előtti sarok bolt Mayer vegyes áru kereskedése és az Ó-posta utcában egy gyufa, gyertya szappan árus zsidó bolt, dohány árudával nyílt meg. – Dohány, szivar s tobák készítés és árulás ugyan ez utcában lakó Schenk foglalkozása volt a behozott állami monopóliumig. Ő volt Horváth Boldizsár ipája, tekintetes városi polgár háztulajdonos. – A franciskánusok ez időig maguk is termesztettek dohányt, szivart és tobákot készítettek saját használatukra."