Bezerédj István
Bezerédj István főispánnak „A tüdővész gyógyítható. A tüdővész terjedése meggátolható.” bíztató mondataival 1902. június 11-én jelent meg a Tuberkulózis Ellen Védekező Egyesület megalakítására buzdító fölhívás a Vasvármegye c. napilapban. Ennek nyomán 1903-ban alakult meg a Tuberkulózis Ellen Védekező Vasvármegyei Egyesület (TEVVE), amelynek elnöki tisztségére Szegedy Györgynét, a titkári teendőinek ellátására pedig Gerlits Sándort választották meg. Az egyesület propagandájában felhasználta azt a lehetőséget, hogy a szombathelyi Mayer-féle gyufagyár „TEVVE-gyújtó” címkével hozta forgalomba gyufáit, és a dobozra a pusztító tüdőbaj elleni védekezés elemi szabályai is rá voltak írva. A TEVVE kezdeményezésére jött létre 1907-ben a Dunántúli Tuberkulózis Ellen Védekező Szövetség. Az egyesület sikerei Gerlits Sándornak és munkatársainak, dr. Mezihradszky Kálmán, dr. Feldmann Bódog orvosoknak köszönhetők. Munkájának eredményeként jött létre az egyesület két emblematikus intézménye: az Erdei Iskola és a „Dispensaire”, a Szegénysorsú Tüdőbeteg Gyermekek Rendelőintézete. Mindkettő Magyarország első ilyen típusú intézménye volt. Az Erdei Iskolát 1909-ben egy nagy nyitott csarnokkal, két hálóteremmel, konyhával és mellékhelyiségekkel bővítették. Az iskolaszék, Éhen Gyula elnökletével, 1910 augusztusában járult hozzá a nyilvános joggal felruházott, községi jellegű „Erdei Iskola” szervezeti szabályzatához. A Gümőkórosok Rendelő Intézet 1906-ban kezdte meg működését dr. Mezihradszky Kálmán és dr. Feldmann Bódog vezetésével. Vas megyében a statisztikák szerint egy év alatt 213 beteg jelent meg a rendeléseken, és közülük 67-en rendszeres gondozásban részesültek. A szombathelyi mintára 1911-ben Sárváron is megnyitottak egy rendelőintézetet. A szombathelyi intézményt 1915-ben, az első világháború idején, napközi otthon számára engedték át, ahol 60 árva gyermeket helyeztek el. Az Erdei Iskola megszűnéséig utókezelő kórházként működött. Emlékét Szombathelyen utcanév őrzi.