Bloomsday
James Joyce klasszikus műve, az Ulysses 1904. június 16-án játszódik. Ezt a napot a „Joyce-hívők” a regény főhősének, Leopold Bloomnak a neve nyomán Bloomsday-nek nevezik és évről évre lelkesen megünneplik. A legelső Bloomsdayt 1954-ben irodalmárokból és bohémekből álló csapat rendezte, végigjárva az Ulysses dublini színhelyeit. Az Ulysses magyar vonatkozása, hogy a főszereplő, Leopold Bloom édesapja egy szombathelyi zsidó volt, aki Virág Rudolf néven látta meg a napvilágot. A magyar-ír viszony különlegességére Joyce maga is ráérzett, hiszen a két nemzet már a 19. században, amikor mindkettő a saját függetlenségi, nyelvi, kulturális és gazdasági problémáival küzdött, egymásban látott követendő példát. Nálunk Eötvös József, az íreknél Arthur Griffith foglalkozott ezzel a párhuzammal. Joyce ily módon nemcsak ikon, de márkanév is. Az ír állam a 1980-as években fedezte fel az ebben rejlő lehetőségeket, és azóta lelkes támogatója a különböző Joyce-alapítványoknak. A nemzetközi tudományos érdeklődés megnyilvánulásaként 1967-ben megrendezték az első Nemzetközi James Joyce Szimpóziumot. A kétévenként sorra kerülő rendezvény házigazdája 2006-ban Magyarország volt. Szombathelyen az első Bloom-napot 1994-ben rendezték, 1997-ben került tábla a Fő tér 40-41. számú úgynevezett Bloom-házra, ahol 19. században a Blum nevű család lakott. 2004-ben pedig ugyanitt avatták James Joyce első magyarországi szobrát, Veres Gábor alkotását. A Bloomsday június 16-án, évről-évre felolvasásokból, koncertekből, képzőművészeti kiállításokból álló kulturális ünneppé vált, amelyen ír irodalmárok, köztük diplomaták is rendszeresen részt vesznek.