Szelestey László

Szelestey László kisnemesi családban, Uraiújfaluban, 1821. szeptember 14-én született. Iskoláit Kőszegen, Sopronban, Szombathelyen végezte, Pesten letett ügyvédi vizsgái után a pinkafői uradalom ügyésze lett. Irodalmi tehetsége korán megmutatkozott. 21 éves korában jelent meg „Érzelemvirágok” című verses kötete. A reformkor szellemi életében vármegyéjében, mint a szabadelvű ellenzék egyik szónoka vett részt. Petőfi Sándor hatására elkezdett népies verseket írni. Összes költeményei már csak a szabadságharc után láttak napvilágot. Ennek sikere után 1854-ben jelentette meg pályafutásának csúcspontjaként értékelhető a „Falu pacsirtája” című kötetét. E dalaival a hazai tájköltészet legnevezetesebb személyei közé került. Felesége 1855-ben meghalt, és ekkor Pestre költözött, ahol „Tündérvilág” címmel kiadta újabb költeményeit és megjelentette „Összes költeményei” második kiadását. A fővárosi irodalmi életbe bekapcsolódva szerkesztette a „Szépirodalmi Album”-ot. Verseket és prózai cikkeket írt az 50-es évek lapjaiba. 1860-ban tért haza és lett Vas vármegye főjegyzője, majd országgyűlési képviselője. 1864. március 15-én politikai összeesküvés gyanújával letartóztatták és az Újépületbe, majd Olmütz, később Theresienstadt börtönébe zárták. 1867-ben szabadult. Ennek az időszaknak tragikus élményei „Egy rab álmai” című kötetében olvashatók. Hazatérte után Pestre költözött, ahol újra országgyűlési képviselővé választották. Báró Eötvös József, a kiegyezés kormányának kultuszminisztere Vas vármegye tanfelügyelőjévé nevezte ki. 1875-ben Pesten halt meg. Szombathelyen 1898-óta viseli utca a nevét.