Magyar László

„Én mindig szent kötelességemnek tartottam édes Hazám javát és díszét a tőlem telhető minden módon előmozdítani.” E szavakkal zárta az akadémia elnökéhez címzett levelét Magyar László. A híres utazó, földrajzi író, az Afrika-kutatás hazai úttörője Szombathelyen, 1818. november 13-án, törvénytelen gyermekként született. Tanulmányait, anyja halála után, apai rokonainál Dunaföldváron, Kalocsán és Szabadkán végezte, 1842-től a Fiumei Tengerészeti Akadémián folytatta. Mint császári tengerészkadét Dél-Amerikába hajózott. Tengerésztisztként spanyol, később argentin, végül a mai Angolában egy afrikai néger fejedelem szolgálatában állott. 1848 nyarán a Zaire folyó alsó szakaszán a Jellala vízesésekig jutott el, 1849-től 1864-ig pedig Angola, Katanga és a Kalahári sivatag területén tett utazásokat, amelyek során számos ismeretlen folyót, hegyet és népet fedezett fel. Útjairól készített leírásait a Magyar Tudományos Akadémia adta ki. Egyéb hagyaték nem maradt tőle. A megmaradt kötet értéke tudományos szempontból felbecsülhetetlen. 1858-ban a Tudományos Akadémia testülete távollétében tagjává választotta. Leírásai egyedülálló adatokat tartalmaznak az afrikai népek, elsősorban az Ovimbunduk történelméről, társadalmuk szerkezetéről, földbirtokviszonyairól és szokásairól. Munkájának forrásértékét nagyban növeli az a körülmény, hogy 1849-ben Dél-Afrikában feleségül vette a bihéi néger fejedelem leányát, így módja nyílott arra, hogy belülről vizsgálja a társadalmat és az afrikai emberek életének mindennapjait. Magyar László fedezte fel az ún. „sárga négereket”, és ő adott tudósítást elsőként a „rejtőző népek” közösségeiről és a szökött rabszolgák szabad szállásain kialakult életformákról. Töredékesen fennmaradt munkái az Afrika-kutatás hiteles komplex forrásai, megfigyeléseinek adatai jelentősen gazdagították a 19. századi tudományt. Negyvenhat évesen, az angolai Pontode de Culoban hunyt el. Szombathelyi szülőházát emléktáblával, Dunaföldvári otthonát bronz mementóval jelölték meg.