Schönvisner István

Schönvisner István 1738. december 15-én, Eperjesen (ma Presov, Szlovákia) született. 1756-ban belépett a jezsuita rendbe, majd annak feloszlatása után, 1780-tól a Budai Egyetemen a régészet tanára, 1794-től az Egyetemi Könyvtár igazgatója volt. 1802-ben a nagyváradi káptalan kanonokjává választották. A magyar tudománytörténet kiemelkedő alakjaként nemcsak a régészképzés, de az elmúlt korok tárgyi kultúrája feltárásának is élharcosa volt. Úttörő munkát végzett Pannonia – kiváltképp Aquincum – római kori emlékeinek tudományos feldolgozásában. Elsőként ismerte fel az 1778-ban Óbudán, a mai Flórián téren napvilágra került nagy kiterjedésű rom-együttes ókori eredetét, és a helyszínt a legio II Adiutrix katonai táborával azonosította. Ásatásokkal tárta fel az építmény területét. Az erről kiadott tudományos publikációja keltette fel Szily János szombathelyi püspök érdeklődését, aki felkérte egy Savaria múltjáról szóló könyv megírására. Schönvisner egybegyűjtötte a város történetére vonatkozó írásbeli emlékeket és rendszerezte a szombathelyi püspöki palota és a szeminárium építése során előkerült tárgyi régészeti anyagot. „Antiquitatum et Historiae Sabariensis…”című könyve a több éven át folyó kitartó munka eredményeként 1791-ben hagyta el a budai nyomdát. A tudománytörténet megállapítása szerint, hazánkban ez az első tudományos követelményeknek megfelelő korabeli városmonográfia. Az 1818-ban elhunyt Schönvisner István emlékét a Magyar Történelmi Társulat 1907-ben az Aquincum Múzeum falán díszesen faragott táblával örökítette meg.