Szent Márton Történelmi Sétaút a Kálváriától a Szent Márton-templomig

A Szent Márton temető Magyarország legrégibb, közel kétezer éven át használt temetője A rómaiak idejében itt volt a város ókeresztény közösségének sírkertje. Itt lehetett Szent Quirinus első nyughelye, és rajta kívül valószínűleg itt temettek el másokat is, akik az ókeresztény korban hitükért szenvedtek vértanú halált.

„Márton Pannonia Sabaria nevű városában született”

A középkorban a Szent Márton templom volt a város plébánia-temploma. 1638-ban Draskovich György győri püspök a templomot a domonkosoknak adta, az ő birtokukban volt egészen 1950-ig. Az épület jelentős bővítésére 1668 és 1674 között került sor. Ebben az időben épült a domonkos rendház is, amelynek földszintjén találjuk a Szent Márton Látogatóközpontot. A látogatóközpont kiállításai: Szent Márton tisztelete Szombathelyen, Szent Márton a néphagyományban, Szent Márton ábrázolások a Nyugat-Dunántúlon, Domonkos rendi emlékszoba. A templom előtti Szent Márton kutat már 1360-ban oklevél említi. Az 1938-ban állított kútszobor (Szent Márton megkereszteli édesanyját) Rumi Rajki István alkotása.

„Márton püspök ruháját egy koldusnak adja”- Koller László alkotása.

A Fő tér összeszűkülő végében egy acéloszlopra rögzített objektumon Szent Márton látható, amint átnyújtja palástját a koldusnak. A szobor Márton legendájának egy viszonylag ritkán ábrázolt epizódját ábrázolja.

Az eseményt így idézi fel a Legenda Aurea: „Márton egy ünnep alkalmával a templom felé tartott, s egy meztelen koldus szegődött a nyomába. Márton megparancsolta az archidiákonusnak, hogy öltöztesse fel a nyomorultat, de az tétovázott. Erre Márton bement a sekrestyébe, odaadta neki saját tunikáját, és kérte, hogy azonnal távozzék. Amikor az archidiákonus figyelmeztette, hogy el kell kezdenie a misét, azt felelte – saját magára gondolva –, hogy addig nem tud elindulni, míg a koldus nem kap ruhát.„

A közelben volt az egykori városkapu. Ezen a városkapun át jutottak el a középkorban a szombathelyiek a Szent Márton templomba - ami hosszú időszakon keresztül a város plébániatemploma is volt - és a mellette lévő, már a rómaiak idejétől folyamatosan használt városi temetőbe.

A szombathelyi várostoronyról több leírás és ábrázolás is fennmaradt, így tudjuk, hogy sisakján az 1700-as években Szent Márton festett képe, majd a XIX. század elején bádogból készített alakja volt látható. A torony 1817-ben leégett, felújítását mintegy két évtizedig halogatták, végül 1837-ben lebontották. A toronysisak kicsinyített mása a Szent Márton Látogatóközpont kiállításán látható.

T. Takács Tibor alkotása - A régi várostorony a Fő téren, a Szentháromság szobor közelében állt. Helyét ma mozaikként kirakott városcímer és felirat jelzi: „Itt állt a Várostorony az 1817-es tűzvészig.” A mozaik 81 x 81 darab, különböző színű gránit kőből készült, célja a feltételezett várostorony grafikai bemutatása.

Ennek a helynek a közvetlen közelében már a rómaiak idejében is volt híd. A jelenlegi hídtól csupán néhány méternyire levő római hídfő pontos helyét régészeti adatok is bizonyítják. Ez Szent Quirinus mártíriumának színhelye, malomkővel a nyakában itt vetették a Perintbe. A szent halálának helyszínén már az ókeresztény időkben kultuszhelyet alakítottak ki. Horváth József Elek, aki 1825-ben először írta meg és tette közzé magyar nyelven a város történetét, így emlékezik meg az eseményről:

Az emléktábla Tornay Endre András szobrászművész alkotása, a hídkorláton lévő bronz püspöki öv Veres Gábor munkája.

A város nyugati szélén már a III. században állt színház. Ez a hely volt a császárkultusz egyik központja is. Itt állították a világi hatalom alkotta bíróság elé Quirinus sisciai püspököt, itt ítélték halálra. A kihallgatás lefolyását a Quirinus Passio részletesen ismerteti. Az épület romjai egészen a XIX. század második feléig fenn- maradtak, még az 1880-as években is folytatattak itt „kőbányászatot”. A régi római római színház köveit építkezéseknél használták fel. A színházra emlékeztet a dombvonulat félkör alakú bemélyedése. Régi római köveket fedezhetünk fel a közeli víztoronyhoz vezető mélyút oldalfalában is. Különös jelentősége van az egykori színháztól a Perint hídig vezető útnak. Ezen az úton vitték Szent Quirinust elítélésének helyszínétől a Sibaris (Perint) patak hídjáig, kivégzésének színhelyéig. A középkorban ez az útvonal ismét „megszentelt útként” jelent meg a város életében, hiszen a városból a kálváriáig vezető úton az 1800-as évek végéig stációsor állt. A másik tábla Márton megvesszőzését és üldözésének történetét mutatja be. Márton szülei földjére visszatérve megkeresztelte édesanyját. A város lakóinak többsége akkor a kereszténység ariánus irányzatát követte. Márton vitába szállt a tévtanok hirdetőivel, akik elkergették a városból.

A város nyugati szélén lévő magaslaton az első kálvária valószínűleg még a XVIII. század elején épült. A barokk épületet 1901-ben átépítették, majd 1906-ban karmelita nővérek rendházával bővítették. Az épületegyüttes 1992-ben a Katolikus Továbbképző Intézettel (mai nevén: Martineum Felnőttképző Akadémia) bővült. A közeli, ma már nagyobbrészt beépített terület volt évszázadokon át a város szőlőhegye. A Martineum udvarán kialakított témapark a római hagyományokat és a környéken előkerült római emlékeket mutatja be.

1908-ig remetelak is állt a közelben. A régi remetelak a VI. században élt savariai Szent Leonianusra emlékeztet, aki Galliában Autun és Vienne környékén kolostorokat alapított.

A gyalogos zarándokútvonal a Kálváriánál éri el a város belterületét.