Tudósok és művészek nyomában II.

„Holdvilág-lény volt: egyik fele szakadatlan derűben, másik fele bonthatatlan homályban; így bolyongott köztünk” – vallott róla, ifjúkori mesteréről Weöres Sándor. Illyés Gyula pedig – anyanyelve, vállalása és kultúraközvetítő szerepe okán – két nép hű fiaként jellemezte. 1886-ban született a Vas megyei Vashidegkúton (Cankova). A szlovén anyanyelvű gyermek az iskolában tanult meg magyarul. A szombathelyi gimnáziumi évek után 1905-ben iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar – latin szakára. Egyetemi hallgatóként erősen foglalkoztatta a szláv filológia; bölcsészdoktori diplomáját összehasonlító szlavisztikából szerezte. Ez idő tájt sorra jelentek meg nyelvészeti írásai, műfordításai és eredeti költeményei. Előbb Tordán, aztán Dombóváron, 1920-tól pedig Szombathelyen tanított. 1924-től egészen haláláig vezette a vasi megyeszékhely múzeumának könyvtárát. Rendszerezte, gazdagította az addig áttekinthetelen állományt. Múzeumvezetőként, könyvtárosként, a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság alelnökeként a korabeli szellemi élet jelentős alakjaival került kapcsolatba. Elsősorban neki köszönhető, hogy 1933. telén megalakult a Vas-vármegyei Múzeumok Barátainak Egyesülete. Az egyesület által megindított Vasi Szemle c. folyóiratnak főszerkesztője, mindenese volt. Fiatal tehetségeket támogatott, néprajzi, nyelvjárási gyűjtéseket szervezett, a helyi értékek megbecsülését szorgalmazta. Sajtó alá rendezte a Dunántúli Szemle Könyvei c. sorozat köteteit. „Mindig is szerettem az olyan Móra-féle életpályákat és munkabeosztást ”– írta Beke Ödönnek. „Valamelyes tudomány (de 100 %-os komolysággal) és valamelyes szépirodalom. Igaz, hogy ez a kétlakiság ártalmára van mindkét tevékenységnek. De hát ez éppen az egyéniség tücske-bogara, mely ellen nincs kenőcs a patikákban.” A harmincas években két verseskötete mellett (Vak völgy ölén így zsolozsmázok; Felgyújtott erdő) Ivan Cankar-fordításait is megjelentette. Eközben nem tett le tudományos terveiről sem; a második világháború éveiben egyetemi magántanár lett. Sokszínű működését rangos kritikusok és közösségek ismerték el. Tagjai közé választotta a Magyar Néprajzi Társaság, az Erdélyi Szépmíves Céh, a Gárdonyi Társaság, a Janus Pannonius Társaság. Tervek, félbeszakadt vállalkozások maradtak utána, amikor 1946. január 2-án elhunyt.

Almásy László a XX. századi sivatagkutatás nemzetközi jelentőségű magyar képviselője. Nem volt földrajztudós, hanem sportember, a szó századfordulón vett értelmében. Vagyontalan, de nagy műveltségű arisztokrata, aki számára a motorizáció egyszerre volt megélhetés és lehetőség a versenyzésre. Almásy László a XX. századi sivatagkutatás nemzetközi jelentőségű magyar képviselője. Nem volt földrajztudós, hanem sportember, a szó századfordulón vett értelmében. Vagyontalan, de nagy műveltségű arisztokrata, aki számára a motorizáció egyszerre volt megélhetés és lehetőség a versenyzésre. 1895. augusztus 22-én született Borostyánkőn (ma Bernstein, Burgenland). Apja Almásy György Ázsia-kutató. Mint másodszülött nem részesült a családi örökségből, ezért - a kőszegi középiskola befejezése után - Londonban a Műszaki Egyetem repülőmérnöki karán folytatta tanulmányait. Az I. világháborúban többször kitüntették. A húszas években autóversenyző, az osztrák Steyr autógyár alkalmazottja - majd a szombathelyi képviselet vezetője - lett. 1926-ban Afrikába utazott, hogy egy új személyautót a legszélsőségesebb körülmények között próbáljon ki. Autójával 2700 km-t tett meg a Nílus mentén, s sorra szervezte autós expedícióit. Útjai során figyelme mind jobban a Szahara keleti részének addig ismeretlen területei felé fordult. 1929-ben Kairóban repülőiskolát létesített, ezzel megteremtette Egyiptomban a sportrepülés alapjait. Még ebben az évben két kísérleti Steyr kocsival áthatolt Kelet-Afrikán, Szudánon és Egyiptomon. Az út sivatagi szakaszát az akkor már szinte elfeledett ősi karavánúton, a Darb el-Arbainon tette meg. Ez az élmény, és a karavánvezetők elbeszéléseiben feltáruló világ rabul ejtette. Ekkor hallott először az elveszett oázisról Zarzuráról, és ettől kezdve szenvedélyesen foglalkoztatta a legenda. 1931-ben az Egyiptomi Térképészeti Hivatal szolgálatába lépett. Több alkalommal kutatta autóval és repülőgéppel a Líbiai-sivatag addig feltáratlan fennsíkját, a Gilf el kebirt. Sikertelen kísérletek után 1933-ban végre eljutott az oázis még feltáratlan, harmadik völgyébe. Ez az expedíció élete legnagyobb sikerét hozta. A Líbiai-sivatag déli részén fekvő1900 m. magas Uveinat-hegységben már régebben is fedeztek fel néhány tucat őskori barlangfestményt és vésetet. Most sziklarajzok ezreire bukkantak. 1935-ben tudósított egy Nílus-szigeti törzsről, amely magyarnak (magyarab) nevezi magát, és úgy tudja, hogy a XVI. században ""Szolimán szultán telepítette őket oda az osztrákok országából"". 1941-ben behívták katonának, és német kikérésre tanácsadónak Rommel hadseregébe vezényelték. E működése és az afrikai katonaélményeiről írott könyve miatt letartóztatták, de a népbíróság megállapította, hogy háborús, vagy népellenes bűnt nem követett el, ezért 1946. november 23-án felmentették. 1947-ben visszatért Egyiptomba, ahol 1951-ben kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává, de Salzburgban bekövetkezett halála miatt (1951. március 22.) már nem vehette át az intézmény irányítását. Emlékét Szombathelyen a Gagarin u. 6. számú ház őrzi.

Az Óperint utca 14. számú ház falán 1970. decembere óta hirdeti emléktábla Wälder Gyula emlékét, aki 1884. február 25-én született itt, Wälder Alajos fiaként. A Wälder családban meglévő művészi hajlamok benne teljesedtek ki. Az Óperint utca 14. számú ház falán 1970. decembere óta hirdeti emléktábla Wälder Gyula emlékét, aki 1884. február 25-én született itt, Wälder Alajos fiaként. A Wälder családban meglévő művészi hajlamok benne teljesedtek ki. Édesapja jónevű építész, aki Szombathely számos városképi jelentőségű épületének tervezője és építője, nagybátyja, Wälder János pedig festőművész volt. Az adottságok és a szülői ház barokkos eklektikája egyaránt megatározták egész életútját, melynek során munkásságával a késői neobarokk építészet egyik legjelentősebb hazai mesterévé vált. Rómában, Salzburgban az európai, Pozsonyban, Nagyszombatban és Egerben a hazai barokk építészetet tanulmányozta. Tervei alapján Budapesten, Balassagyarmaton, Kisvárdán, Szegeden, Miskolcon számos középületet emeltek, de a barokk stílus bemutatásáért és megőrzéséért végzett tevékenységének legjelentősebb helyszíne Eger volt. Neki köszönhető a Minorita templom művészi restaurálása és oroszlánrésze volt abban, hogy a város megőrizhette barokkban megvalósult máig látható építészeti egységét. Gyöngyösön a Szent Bertalan, Debrecenben a Szent Anna templomok restaurálásával tette nevét híressé. 1923-ban a Budapesti Műszaki Egyetem Ókori-építéstani Tanszékének élére kapta meg egyetemi-tanári kinevezését. Tanítványai nagy tisztelettel vették körül. Építészi tevékenysége a mindennapi életben is megnyilvánult. A Fővárosi Közmunkák Tanácsának tisztviselőjeként nagyszabású városrendezési terveket (Margit-sziget) készített. A fővárosban emelt városképi jelentőségű épületei a Villányi úti Cisztercita Gimnázium és a Madách-tér monumentális épületegyüttese. Szombathely mai arculatának kialakításához is jelentősen hozzájárult. 1922-ben Varga László egyetemi tanárral közös első díjat nyertek a város rendezésére kiírt pályázaton. Ez alapján Niesner Aladárral készült azt a szabályozási terv, amelynek hatásai napjainkig érezhetők. Ennek nyomán épült meg az elmúlt években a Brenner Tóbiásról elnevezett szakasszal befejeződő ""belső körút"". Szombathelyi tevékenységének további jelentős épületei: a Szent-Márton- templom nyugati irányú bővítése és a Domonkos kultúrház tervezése. 1935-ben lett a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Könyvei, építészettudományban írt értekezései napjainkig haszonnal forgathatók. 1944-ben, élete teljében váratlanul ragadta el a halál.

Szombathelyen márványtábla jelöli a Kálvária utca 10. számú. házat, amelyben Koncz János 1894-ben. született. Azon kevesek, közé tartozik, akinek Szombathely vezetése és közvéleménye nemcsak halála után, hanem már életében is tisztelettel és megbecsüléssel adózott. Csodagyerekként kezdte pályáját, tehetségét Balassa Kálmán, a szombathelyi zenei élet egyik jeles alapítója ismerte fel. Szombathelyen márványtábla jelöli a Kálvária utca 10. számú. házat, amelyben Koncz János 1894-ben. született. Azon kevesek, közé tartozik, akinek Szombathely vezetése és közvéleménye nemcsak halála után, hanem már életében is tisztelettel és megbecsüléssel adózott. Csodagyerekként kezdte pályáját, tehetségét Balassa Kálmán, a szombathelyi zenei élet egyik jeles alapítója ismerte fel. Először hétévesen állt közönség elé, majd évről-évre nehezebb darabokkal szerepelt a zeneiskola házi bemutatóin. Első nyilvános hegedűestjét 11 évesen adta Szombathelyen, Mozart A-dúr koncertjét játszotta. A következő évi fellépéséről már minden helyi lap beszámolt. Repertoárja állandóan bővült, s 1912. márc.18-i szombathelyi koncertjén Bachot és Mozartot játszott. Tanulmányait Budapesten, a Zeneművészeti Akadémián folytatta, Hubay Jenő tanítványaként. Diplomaszerzése után 1918-ban tanársegéddé nevezték ki. Hazánk valamennyi jelentősebb városában fellépett, első külföldi turnéjának színhelye Olaszország volt. Európai koncertkörútját az I. világháború szakította meg. 1918-ban tért vissza a nemzetközi zenei életbe. Két évet Németországban töltött, majd 1920-1926 között Olaszország városait hódította meg. A közönség mindenhol ünnepelte, a kritikák felsőfokon írtak hegedűjátékáról. 1926-ban, pályája csúcsán Salzburgban, az Ünnepi Játékokon Mozart-koncertet adott. 1928-ban tért haza. a Zeneművészeti Akadémia rendes tanára lett. Megható volt szülővárosához való ragaszkodása. Minden alkalmat megragadott, hogy Szombathely közönségével találkozhasson. A szombathelyi lapok és a város polgárai csak a ""mi Janink""-ként emlegették. 1934-ben Szombathelyen, a zeneiskola alapításának 25. évfordulóján adta utolsó hangversenyét. Betegsége nem engedett több fellépést, 1937-ben hunyt el. Lemezfelvétel sajnos nem őrizte meg játékát. 1986-ban Szombathely város ünnepség keretében újratemettette Koncz János hamvait. Emlékére alapították 1974-ben a Koncz János Országos Hegedűversenyt. A Bartók Béla Zeneiskola háromévenként rendezi meg a tehetségkutatót, amelyet Szombathely zeneértő közönsége megkülönböztetett érdeklődéssel és figyelemmel kísér. Koncz János páratlan művészetével nemzetközi elismerést szerzett a magyar vonóskultúrának. Hangszertudása, rendkívüli zeneisége a magyar hegedűművészet legjobbjainak egyikévé avatta. 1955 óta utca viseli a nevét Szombathelyen.

Budapesten született. Zenei tanulmányait Hubay Jenő mesteriskolájában végezte. 1917-ben diplomázott. Ez év tavaszán Berlinben mutatkozott be. A fővárosi sikert több német nagyvárosi koncert követte. Budapesten 1920-ban lépett pódiumra. Budapesten született. Zenei tanulmányait Hubay Jenő mesteriskolájában végezte. 1917-ben diplomázott. Ez év tavaszán Berlinben mutatkozott be. A fővárosi sikert több német nagyvárosi koncert követte. Budapesten 1920-ban lépett pódiumra. Első jelentős hazai sikerét a Dohnányi Ernő vezényelte Budapesti Filharmonikusokkal együtt aratta 1921-ben. Bárdos Alice házassága révén (1922) került Szombathelyre. Férje Szende László építészmérnök, aki - egyebek között- a Kálvária templom alatti egykori szabadtéri színpadot is építette. Bárdos Alice első szombathelyi éveiben magánórákat adott, s az 1926/27-es tanévtől lett a zeneiskola tanára, s a megyeszékhely zenei életének meghatározó személyisége. Sikeres volt pedagógusként, ismeretterjesztőként és természetesen hegedűművészként is. Szombathelyi zenei premierje 1926. március elseje volt. Beethoven egyik trióját adta elő Maurer Károly és Payer Róbert társaságában. Vezetőségi tagja és rendszeres szereplője volt a Kultúregyesület zenei szakosztályának. Szombathelyi hangversenyei mellett a budapesti Zeneakadémián is többször föllépett (1928, 1935, 1937). Mindannyiszor elismerően méltatták hegedűjátékát a fővárosi lapok is. Művészi pályafutásának jelentős állomása 1933. május 14-e. Kodály hangversenyt rendeztek a zeneszerző vezényletével, Bárdos közreműködésével. 1934-ben Bartók Béla a város vendége volt. Ez alkalommal, Bartókkal szólaltatták meg Bartók műveit. 1935. áprilisában Fischer Annie zongoraművésszel adott koncertet. 1936-ban sikeres turnén vett részt Olaszországban. Koncertezett Rómában, Firenzében, hazafelé pedig Zágrábban lépett dobogóra. 1938-ban a város jeles hegedűművészének, Koncz Jánosnak az emléktábláját avatták szülőházán. Az avatást követően Koncz legsikeresebb számaival emlékezett egykori művésztársára. Előadóművészi tevékenységének sorába tartoznak rádió-szereplései is. A magyar muzsika könyve szerint ""állandó szereplője"" a Magyar Rádiónak. 1936-ban megalakították a Collegium Musicum nevű kamarazenekart azzal a céllal, hogy ""rendszeres felvilágosító munkával zeneértőket neveljenek"". Évente 4-5 alkalommal a kamarazene klasszikusait szólaltatta meg a zenekar. 1941-ben váratlanul nyugdíjazták. A zsidótörvények életbelépésével nemcsak az iskolát kellett elhagynia, a pódiumon sem kapott többet helyet. 1944-ben deportálták a családot. Halálának körülményei mai is bizonytalanok. Egyik tanítványának értesülései szerint Auschwitzban pusztult el anyósával együtt. Jelképes sírja a szombathelyi zsidótemetőben van. Nevét utca őrzi a megyeszékhely oladi városrészén. A férje által épített lakóházán - Kálvária utca 47. sz. - azonban semmi sem jelöli Bárdos Alice emlékét.

A szombathelyi Faludi Ferenc Gimnázium egykori növendéke Pável Ágoston eszményeit követte; elismerően méltatta írásaiban és előadásaiban is. A Trianon után születettek nemzedékéhez tartozott. Tanulmányait a második világháború alatt a legendás Eötvös Kollégiumban folytatta Budapesten. A szombathelyi Faludi Ferenc Gimnázium egykori növendéke Pável Ágoston eszményeit követte; elismerően méltatta írásaiban és előadásaiban is. A Trianon után születettek nemzedékéhez tartozott. Tanulmányait a második világháború alatt a legendás Eötvös Kollégiumban folytatta Budapesten. Világképét egyetemi professzorain kívül elsősorban Szabó Dezső, Németh László, Veres Péter, Kovács Imre írásai formálták. 1944 tavaszán szerzett magyar - német szakos tanári oklevelet, röviddel ezután doktorált (A szombathelyi németség a XVII. században). A világégés során francia hadifogságba került. Szabadulása után előbb a tanári katedrát, aztán a hivatali íróasztalt választotta. A Vas és Veszprém Megyei Szabadművelődési Felügyelőségen dolgozott; 1955-től Vas Megye Tanácsának művészeti főelőadója volt. Munkatársai nem a hatalom kegyeit kereső bürokratát, hanem a helyi értékek védelméért kockázatot is vállaló, kezdeményező népművelőt láthatták benne. Az idő tájt volt elkötelezett patrióta, amikor az nemzetköziség nevében könnyen osztogatták a "maradi", a "kispolgári" és a "nacionalista" megbélyegzéseket. "Hol kezdődik a Haza? Nem a szülői háznál-e, a tájnál, amelyre gyermekszemünk első pillantása esett, ahova az ifjúkor első szép emlékei vonzanak ..." - kérdezte Kölcseyvel, Petőfivel és Adyval. Ennek jegyében emelte fel szavát a népi hagyományok ápolásáért, egy-egy régi épület megmentéséért, emiatt küzdött a Vasi Szemle feltámasztásáért. Rövid ideig szerkesztője is lett a helyismereti kiadványnak. 1963-tól a Szombathelyre áthelyezett tanítóképző, majd a Tanárképző Főiskola egyik arculatformáló oktatóját tisztelhették benne diákjai. Szenvedélyes előadó, sokat követelő vizsgáztató volt, olyan személyiség, aki nem csupán az előadóteremben vagy a szemináriumi szobában tanított. Az általa szervezett országjárásokon Tákos, Csaroda, Vizsoly, Ják, Csempeszkopács, Velemér templomainak falai között, régi temetőkben és várakban mutatta be művelődéstörténetünk európai rangú értékeit. A legendás velemi hétvégékre a század nagy tanúit hívta vendégül; diákjait kiváló művészettörténészekkel, közéleti személyiségekkel, alkotókkal ismertette meg. Nem tartozott a gyakran publikáló szerzők közé. Tanulmányai többek között a Műemlékvédelem, a Vasi Szemle, és a Vasi Honismereti Közlemények hasábjain jelentek meg. C. Harrach Erzsébettel közösen írt könyve (Vasi műemlékek. Szombathely, 1983.) a helyismeret nélkülözhetelen monográfiája. Értékmentő, értékeket tudatosító tevékenységéért az elsők között kapta meg a Pável-plakettet. Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskolán márványtábla és a nevét viselő Kulturális Egyesület őrzi emlékét. Szerte az országban tanítványainak ezrei gondolnak rá hálával.

Nem városunk szülötte volt, de legszebb alkotó éveit 1922 és 1948 között itt töltötte, s később is ápolta kapcsolatait a várossal. A falumúzeum létesítésének gondolata és első programterve is tőle származik. Tóth János Zalaegerszegen született 1899-ben. Nem városunk szülötte volt, de legszebb alkotó éveit 1922 és 1948 között itt töltötte, s később is ápolta kapcsolatait a várossal. A falumúzeum létesítésének gondolata és első programterve is tőle származik. Tóth János Zalaegerszegen született 1899-ben. Középiskoláit Keszthelyen a premontrei gimnáziumban végezte. Építészmérnöki diplomáját 1921-ben szerezte meg a budapesti Műegyetemen. Rövid keszthelyi munkavállalás után 1922. októberében Szombathelyre jön városi mérnöknek, majd később főmérnök lesz. Közreműködik a város rendezési terveinek elkészítésében, s jelentős érdeme van abban, hogy Szombathelyt 1942-ben a törvényhatósági jogú városok közé emelik. Az adminisztratív munka mellett említésre méltó tervezői tevékenysége , amelynek során 1925-ben elkészíti a Hauszmann-féle városháza átépítési terveit. 1926-ban a Március 15. téri bérházat tervezi meg, majd 1935-ben a közkedvelt oladi kilátót, 1936-ban az oktogon északkeleti lezárásaként egy négyemeletes bérházat tervez. Nevéhez fűződik a "vitézi házak" típusterve (1938) és a velemi gyermeküdülő, valamint több színvonalas családi ház terve. Jó kapcsolatokat ápolt képzőművészekkel, így lett társszerzője R. Rajki István Tűzoltó emlékművének (1934) és a Magyar László emlékműnek (1938). Munkásságának jelentősebb részét a magyar népi építészet kutatása képezi, amely több vonatkozásban is úttörő jelentőségű. 1932-től szorgalmasan járta a vasi falvakat, felmérte és fényképezte a parasztházakat, haranglábakat, borospincéket és csűröket. Később vizsgálódásait kiterjesztette Göcsejre, a Balaton környékére, a Felső-Tiszavidékre és más tájakra is. Elsőként vetette fel a "népi műemlék" fogalmát és dokumentálásának szükségességét. Kutatásainak eredményeit szakcikkekben és főleg kitűnő alapossággal megírt könyveiben foglalta össze: Így épít a vasi nép (1938), Falusi épületek fejlődése a nyugati végeken (1941), A magyar falu építőművészete (1945), Népi építészetünk hagyományai (1961), Göcsej népi építészete (1965), Az Őrségek népi építészete (1971), a Felső-Tiszavidék népi építészete (1975, társszerzőkkel), stb. Meghatározó szerepe volt a Göcseji (1964) és a Vasi Múzeumfalu létrejöttében is. Felkészültségét jelzi az 1940-ben megvédett doktori értekezés, az 1942-ben elnyert szegedi egyetemi magántanári cím és az 1973-ban az MTA által odaítélt doktori fokozat. Szombathelyről 1948-ban politikai okok miatt el kellett mennie és Budapesten telepedett le. Itt tervezőirodákban, majd az Építésügyi Minisztériumban dolgozott, ahol hivatalosan is foglalkozhatott a népi műemlékekkel. Igazi reneszánsz alkatú ember volt, aki az irodalom tájaira is elmerészkedett, sőt a festészetben és a grafikában is figyelemre méltót alkotott. Budapesten hunyt el 1978-ban, nevét utca, lakóházán emléktábla őrzi Szombathelyen.