Tudósok és művészek nyomában VII.

Ki ne lapozgatta volna gyönyörűséggel Az állatok nagy képeskönyvét vagy a Mi és az állatok című kedves kiadványt? Milyen sokan olvastuk, olvassák ma is Tom Sawyer vagy Huckleberry Finn kalandjait? És mégis, akinek mindezeket köszönhetjük, annak nevét is alig ismerjük, azt pedig még kevesebben, alig–alig tudja valaki, hogy a szerző Szombathely szülötte. Koroknay István 1908-ban született, könyves családból származott. Eötvös-kollégistaként német-francia szakon tanult a Pázmány Péter Tudományegyetemen, egy évig a bécsi Collegium Hungaricumban, majd Grenoble-ban és Prágában. Sokat foglakozott angol-amerikai irodalommal, szlavisztikával és természetrajzzal. Rövid tanári pálya után 1938-ban lexikonszerkesztő lett a híres Révai Testvérek könyvkiadónál, részt vett a Révai Lexikon utolsó és pótkötetének szerkesztésében. 1936-tól a Pesti Hírlapnál dolgozott, szerkesztette a Pesti Hírlap Kislexikonát és nagy kiadványokat: Az élet útmutatója (1937), A föld és a lakói (1938), Az ezeréves Magyarország (1939), A szépművészetek könyve (1940). A negyvenes években a Képes Vasárnap szerkesztője volt. Bálint György, Schöpflin Gyula, StolIár Béla, Radnóti Miklós, Márai Sándor baráti köréhez tartozott. 1945-ben a Természettudományi Múzeum Sajtó- és Fotóosztályát vezette Homoki Nagy Istvánnal együtt. Kiadta Tasnádi Kubacska Andrással a Műveltség c. negyedéves folyóiratot (1946). A negyvenes évek végétől a Természettudományi Múzeum kiállítási csoportjának vezetője lett. 1956 februárjától az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségében 25 lexikon képszerkesztését végezte, dolgozott mint szerkesztő és szerző is nyugdíjazásáig (1977). 1984 februárjában helyezték örök nyugalomba. És a végére egy kis érdekesség. A Tom Sawyer kalandjai 1937-es első magyar kiadásában fordítóként még Karinthy Frigyes szerepelt, ám időközben kiderült, ő csupán átnézte Koroknay István fordítását. Emlékét értékes munkássága őrzi az utókor számára.

Heimler Ernő ügyvéd, szociáldemokrata politikus fia. Iskoláit Szombathelyen és Budapesten végezte. 1944-ben családjával Auswitzba, majd Buchenwaldba deportálták. A háború után Budapesten kezdett egyetemi tanulmányait 1950-ben a londoni Gazdasági Főiskolán fejezte be. Heimler Ernő ügyvéd, szociáldemokrata politikus fia. Iskoláit Szombathelyen és Budapesten végezte. 1944-ben családjával Auswitzba, majd Buchenwaldba deportálták. A háború után Budapesten kezdett egyetemi tanulmányait 1950-ben a londoni Gazdasági Főiskolán fejezte be. Middlesex Megyei Tanács alkalmazottjaként kutatásokat vezetett a hosszú távú munkanélküliség témakörében (Hendon-kísérlet). 1964-ben Genfben, majd az USA-ban WHO tanácsadó volt. 1965-1970-ig a londoni, Borough of Hunslowban a szociális leépülés elsődleges megelőzésének kutatására alakult un. Hunslow -projektben dolgozott. Nevéhez fűződik a Heimler-skála néven ismertté vált, társadalmi hatások mérésére szolgáló skála kifejlesztése és alkalmazása. A témakörben 1960-tól társadalmi kapcsolati kurzusokat vezetett, a Londoni Egyetemen, a brit Munkaügyi Minisztérium fórumain, vendég előadóként az USA-ban a Washington-, és Seattle Universityn. 1970-ben a Calgary Egyetem társadalmi hatások professzorává nevezték ki. 1984-ig Kanadán kívül Európában holland, belga és német egyetemeken is tartott szemináriumokat. 1985-től londoni otthonában a mentális képességek megőrzése témakörben vezetett kurzusokat. Diák korában több verseskötete Örök hajnal (1939); Vallomás a szóhoz (1943); Napfogyatkozás (1946) jelent meg. Deportálásának történetét „ A köd éjszakája” címmel magyarul írta meg. A „Night of the mist” címen először 1959-ben, angolul megjelent művéhez Elie Wiesel írt előszót. Szellemi hagyatékát a Heimler Foundation gondozza.

Boldogházi Kiss Zoltán 1867-ben született Heves településen. (A boldogházi előnevet csak nagyon ritkán használta, kizárólag csak akkor, ha arra megkülönböztetésül elengedhetetlenül szükség volt.) Az elemi iskolát szülővárosában, a középiskolát Egerben és Gyöngyösön végezte el. Budapesten kereskedelmi iskolai képzésben vett részt. Tanulmányai befejezése után Szombathelyen vállalt munkát a Vasmegyei Takarékpénztár tikára és főkönyvvezetője lett. Első írásai még diákkorában jelentek meg az Eger és Vidékében és a Közügyeinkben. Legtöbb cikke abban az időben még a kereskedelemmel foglalkozott, de néhány elbeszélést, verset és karcolatot is publikált. Első könyve 1890-ben Budapesten jelent meg A pénzintézeti kettős könyvelés címmel. Azt, hogy mikor ismerkedett meg a fényképezéssel nem tudjuk pontosan, de az 1890-es évek elejétől egyre gyakrabban jelennek meg írásai a Fotográfiai Értesítőben. Ismeretterjesztő írásait számos újságban – pl. Vasmegyei Lapok, Dunántúl, Magyar Kerékpáros, stb. – közli. Az általa írt, szerkesztett és kiadott Fényképezés kézikönyvének első kiadása 1895-ben jelent meg Szombathelyen. Következő könyve a Fényképezés gyakorlata (1897) volt. Az előbbi munkának három, az utóbbinak hét további kiadásáról tudunk. Mindkét könyvből több tízezer példány fogyott el. Szakkönyveket írt és adott ki speciális fotográfiai eljárásokról (Guminyomás – 1908, Olajnyomás, brómolajnyomás – 1915) 1904 és 1914 között szerkesztette és kiadta a Fotográfia című lapot, amely akkor az egyik legjelentősebb hazai szakfolyóiratnak számított. Az I. Világháború idején a könyvei iránti kereslet csökkent, a Fotográfia – amelynek szüneteltetését csak átmeneti időre tervezte – végleg megszűnt. A takarékpénztártól megválva a kereskedelmi iskolában tanított és műtermi fényképezéssel foglalkozott. 1922-ben részt vett a Vass Béla által alapított első szombathelyi művészeti iskola munkájában, fotográfiát és könyvtervezést tanított. 1924-ben a teherpályaudvaron a mozdonyok mozgásának fényképezése közben halálos baleset érte. Sírja a Szent Márton utcai temető C/2-es parcellájában van. Egykori lakóházán (Rákóczi u. 14.) 2008-ban emléktáblát helyeztek el tiszteletére.

Csatkai József, dr. Csatkai (Krausz) Ignác orvos és Fischer Jozsefin második gyermekeként a Moson megyei Bánfalván született. Jenő bátyja vasúti tisztviselő, Endre nevű öccse művészettörténész, Kossuth díjas soproni múzeumigazgató volt. Csatkai József a soproni evangélikus gimnáziumban tett érettségi vizsgája után diplomáját a budapesti József Nádor Műegyetem, kémia szakán szerezte meg, ugyanitt 1914-ben ido-tanfolyamot is végzett. 1916-ban vegytanból és természetrajzból tett tanári vizsgát. 1918-20-ig a kecskeméti gimnáziumban, majd 1920-1937-ig a szombathelyi Faludi Ferenc Főreáliskolában kémiát, természetrajzot és zenét tanított. Weöres Sándor is a tanítványa volt. A fiatal diákok érzelmi nevelését és zenei képzését különösen fontosnak tartotta. Értekezései, meséi a Cimbora és az Ifjúság és Élet című ifjúsági lapokban rendszeresen jelentek meg. A Mondo és az Ido című külföldi lapokban fordításokat és nyelvtudományi cikkeket publikált. Aktív szerepet vállalt a város kulturális életében. A Vasvármegyei Kultúregyesület zene szakosztályának titkára volt. Eszperantista tevékenysége nyomán a húszas években Szombathely lett az eszperantó nyelv megreformálását célzó ido-mozgalom magyarországi központja, majd az Ido Világnyelv Magyarországi Szövetsége székhelye. A magyarországi ido-mozgalom a Tanácsköztársaság bukása után meggyengült. Az eszperantó-ido párharcában az ido hívei szüntelenül keresték az optimális nyelvi megoldásokat, és nyelvtervezeteket. Ebben a folyamatban a világnyelv alapjait többször módosították. A régi szótárak gyorsan elavultak. Ennek romboló hatását tapasztalva, nyelvstabilizáló periódus, majd újabb reformok következtek. A húszas években már a többszörösen megreformált idonak kellett versenyeznie az eszperantóval. Csatkai József 1921-ben Bécsben ido világnyelv tanári oklevelet szerzett. Kezdeményezésére 1922-ben alakult meg a Sabaria ido-csoport. Az egyesületnek tagja lett, és működtetésében tisztséget vállalt Fábián Gyula, Hudetz József és több más aktív szombathelyi értelmiségi. Csatkai és kollégái munkásságának köszönhetően több nyelvkönyv és új ido szótár is megjelent. Ennek elismeréseként 1930-ban Sopronban, 1937-ben pedig Szombathelyen voltak a nemzetközi ido-kongresszusok. Csatkai 1925–35-ben a magyarországi szervezet alelnöke, 1935-től elnöke volt. Ő szerkesztette a Szombathelyen megjelenő Avance (1921) és Ido Vivo (1934–37) ido-folyóiratokat. Nyelvészeti művei is Szombathelyen jelentek meg.1924-ben a Petrányi Istvánnal közösen írt Ido világnyelv tankönyve, 1932-ben a Horovitz Lászlóval közös Ido Világnyelv Szótára, majd az általa összeállított Ido nyelvtan (1935) látott napvilágot. Csatkai József 44 éves korában, daganatos betegségben váratlanul elhunyt. A szombathelyi Bercsényi utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra. Halála után nem sokkal a szombathelyi ido szervezet beszüntette működését.

1872-ben, Szegeden látta meg a napvilágot. Már 1895-től Premontrei Gimnáziumunkban tanított, ahol nemcsak rajzot, de matematikát is oktatott. Szigorú, de jószívű pedagógusra emlékeztek egykori tanítványai, akinek tekintélye volt az iskolában. Tóth Lajos nyergesmester Mária nevű leányát vette feleségül, amivel végleg Szombathelyhez kötötte sorsát. Hamarosan bekapcsolódott a város kulturális életébe, tevékenykedett a sport egyletben, szívesen kerékpározott, sőt egy vívó egyesületet is megszervezett az évek folyamán. Rajczy Imrét, a későbbi olimpiai bajnokot ő oktatta először vívásra. Igazi tere azonban a képzőművészet volt. Már 1903-ban megtervezte a megyei iparkiállítás díszkapuját (magyaros stílusban), amelyről szerencsére fotográfia maradt fenn. Amikor 1920-ban, a legnehezebb körülmények közepette a Vasvármegyei Kultúregyesület részeként szép- és iparművészeti iskolát hozott létre, olyan rendkívülit alkotott, hogy arra még Budapesten is felfigyeltek. Rákosi Jenő, a kor nagyhatalmú irodalmi személyisége meglátogatta az iskola egyik kiállítását, s az ott látottakról rendkívül elismerően nyilatkozott. Igaz, hogy ez az intézmény mindössze három szemeszter erejéig működhetett, azonban több, későbbi művész is látogatta óráit, s mai művészeti szakközépiskolánk ősének tekinthető. Mindezek megalapozták Vass tekintélyét, s hamarosan a Vasvármegyei Kultúregyesület képzőművészeti szakosztályának elnöke lett. Teljességgel alkalmas volt erre a feladatra, számos kiállítást, művészeti eseményt szervezett. Sajnos az 1930-as évek elején szembe kellett néznie a rákbetegséggel, de még ekkor is aktív maradt. Alighanem ő volt a híres képzőművészeti társulás, az 1930-ban megalakult és 1945-ig működött Szent Márton Céh megálmodója, s arra még volt ideje, hogy ennek elindításában is oroszlánrészt vállaljon. 1934-ben azonban elhunyt, sírja a régi Szent Márton temetőben található. Vass Béla képzőművészeti munkássága ugyan nem éri el szervezőmunkájának magas színvonalát, azonban nem elhanyagolható. Szorgalommal és érdeklődéssel tanulmányozta Európa művészetileg legjelentősebb országainak gyűjteményeit utazásai során. Rajztanári képzettsége által szerzett művészeti jártasságát igyekezett továbbfejleszteni. Nem véletlenül találjuk a korabeli modern magyar festészet legfontosabb központjában, Nagybányán, 1912 nyarán. Két évvel később pedig Szentesen vett részt nyári kurzuson, sőt Tápén is megfordult. Külföldi útjain, Itáliában, Ausztriában szívesen akvarellezett tájképeket, otthon pedig olajfestészetben gyakorolta szívesen magát. Portrék, tájak, csendéletek egyaránt kerültek ki ecsetje alól, melyeknek többsége a megye polgárságához került. Érdekes kísérlete Szombathely esti kékségben fürdő főterének rögzítése, mely ma a városházán található. Leszármazottai több önarcképét őrzik, az egyiken vívó ruhában örökítette meg magát. A jáki apát számára megörökítette a híres, 13. századi, román templomot, gimnáziuma felkérésére pedig „Súlydobó” c. képét alkotta. Vass Béla szakrális megrendelései közül kiemelkedik Csornán található a tongerlói apátságban őrzött Szent Norbert kép másolata, valamint Guido Reni Szent Mihály festményének kópiája. A szombathelyi Katolikus Kör számára még további szakrális képeket festett. Lakása a húszas – harmincas években a Kossuth u. 7-ben volt.

Elemi és középiskoláit Pozsonyban végezte, majd a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián szerezte meg diplomáját 1928-ban. Felszentelés után öt évvel Rómába került az Egyházzenei Intézetbe gregorián- és kompozíció szakra. 1929-ben a gregorián zene licenzátusa, 1931-ben a gregorián ének mestere lett. lemi és középiskoláit Pozsonyban végezte, majd a Pázmány Péter Hittudományi Akadémián szerezte meg diplomáját 1928-ban. Felszentelés után öt évvel Rómába került az Egyházzenei Intézetbe gregorián- és kompozíció szakra. 1929-ben a gregorián zene licenzátusa, 1931-ben a gregorián ének mestere lett. Teológiai és zenei tanulmányai befejezéseként doktori címet szerzett. Római tanulmányainak befejeztével visszatért Szombathelyre, s a szeminárium tanára lett. (1933.) Ebben az évben megkezdte a rövid idő alatt országosan is ismertté vált Schola Cantorum Sabariensis (fiúkórus) szervezését. 1933-36-ig püspöki szertartó és levéltáros is. Ír, előadásokat szervez, részt vesz a Vas megyei Kultúregylet zenei szakosztályának tevékenységében. 1936-42-ig óraadó tanára a Zeneakadémiának. A II. világháború a Regnum Marianum igazgatójaként találja. 1951-ben bezárták a Regnum Épületét, Werner Alajost nyugdíjazták. Ezután két évig a Központi papnevelő Intézet prefektusa lett, de 1952 nyarán innen is távoznia kellett. Máriaremetén kántorkodott bebörtönzéséig. Kisebb-nagyobb megszakításokkal 1967 karácsonyáig börtönbüntetését töltötte. Szabadulása után hosszú évekig rendőri felügyelet alatt állt. Máriaremetén volt kántor haláláig.

A Károlyi Gáspár téren 1939 novemberében szentelték fel a reformátusok új, modern templomát. A város eme szemrevaló épületének megépítésében oroszlán része volt a poéta lelkű lelkésznek, Bódás Jánosnak. A Fejér megyei Tácon született 1905. február 7-én földműves családban. Középiskoláit Pápán, a neves Református Gimnáziumban végezte, majd ugyanitt a Teológiai Akadémián lelkészi oklevelet szerzett 1927 ben. Először Vörösberényben és Enyingen szolgált segédlelkészként. 1929-ben hívta meg a nemrég önálló sult szombathelyi református gyülekezet vallásoktató lelkésznek, 1934-ben pedig parókus lelkésznek választot ta. 1929-ben nősült meg, házasságából öt tehetséges gyermek, négy fiú és egy leány született. 1939. december 1-ig szolgált Szombathelyen, utána Székesfehérvárra hívták meg lelkipásztornak, ezt az állását 1974-ben történt nyugdíjba vonulásáig töltötte be. Székesfehérváron hunyt el 1987. május 1-én. Életpályáját Isten ügyének szolgálata és a költészet művelése töltötte ki. Szombathelyi éveit rendkívüli aktivitás jellemezte. Szervezte az egyházi életet, hittant oktatott a különböző iskolákban, családokat látogatott, nőszövetséget hozott létre karitatív céllal, kirándulni vitte az ifjúságot, különösen sokat foglalkozott a tanoncokkal. 1933-34-ben felépült a várostól kapott 862 négyszögöles telken a tágas parókia, erőfeszítései és a gyülekezet gyűjtései eredményeként 1938-39-ben Vécsey Barnabás tervei alapján felépült a 486 ülőhelyes templom. A felszentelés után Székesfehérvárra távozott, ahol nemsokára a háborús pusztulásból kellett újjászerveznie az ottani egyházi életet. Költészettel már Pápán kezdett foglalkozni, szárnypró bálgatásait Erdélyi József segítette, de Németh László is felfigyelt rá. Hatással volt rá Ady, Petőfi, Arany, József Attila, Villon és mások, „magyarul Móricz Zsigmondtól, Veres Pétertől és Kodolányi Jánostól tanultam”, – vallja egy interjúban. Kibontakozása szombathelyi éveire tehető, versei jelennek meg különböző lapokban, itt adja ki „Utifű” c. kötetét, amely több kiadást is megért. Tagja lesz a Faludi Ferenc Irodalmi Társaságnak, a Janus Pannonius társaságnak, számos felolvasóestet tart, még a Rádióba is meghívják. 1945 után hallgatásra ítélik, csak 1955 után jelentkezhetett új versekkel a Fehérvár című antológiában. Ezután sorra jelennek meg kötetei, 1965-ben a Magyar Írószövetség is tagja közé fogadta, helyet kapott a magyar irodalmi lexikonokban. Költői felfogását a lélek felemelése, a szépre, igazra és jóra való nevelés szándéka jellemzi, „azt akarom, hogy az emberek, akár az egyszerű parasztok, vagy egyetemi tanárok, egyformán értsék, élvezzék verseimet, és épüljenek általuk. Szeressék az embert, népünket, hazánkat, az Istent és nemes érzésekkel teljen meg a szívük” – nyilatkozta egy alkalommal. Nem véletlen, hogy kötetei mindig rövid idő alatt elfogytak.