Tudósok és művészek nyomában III.

A Mátyás király u. 6. sz. alatt egy jellegtelen földszintes házon 1947 óta díszes emléktábla hirdeti, hogy itt született Tóth István, korának kiváló szobrászművésze, akire városunk méltán lehet büszke. Édesapja megbecsült, tehetséges asztalosmester volt, s úgy nézett ki, hogy fia is a műhely árnyékában nőve, szintén ezt a mesterséget folytatja. A Mátyás király u. 6. sz. alatt egy jellegtelen földszintes házon 1947 óta díszes emléktábla hirdeti, hogy itt született Tóth István, korának kiváló szobrászművésze, akire városunk méltán lehet büszke. Édesapja megbecsült, tehetséges asztalosmester volt, s úgy nézett ki, hogy fia is a műhely árnyékában nőve, szintén ezt a mesterséget folytatja. Miután Felsőlövőn elvégezte a reálgimnáziumot, apja műhelyében kezdett dolgozni, s főleg faszobrász munkákat készített. A gyalupad mellett érlelődött meg benne az az elhatározás, hogy szobrászművész lesz. Sikerrel felvételizett 1881-ben a bécsi képzőművészeti akadémián. Tanulmányait a Soproni Kereskedelmi és Iparkamara ösztöndíja segíti. Az akadémia előképzőjében Hellmer tanítványa volt, majd a mesteriskolában Zumbusch növendéke lett. Tehetségét és művészetét Bécsben a Mesteriskola nagydíja és aranyérme igazolták. Tízéves bécsi tanulás és munkálkodás után 1891-ben hazajött és Budapesten telepedett le, ahol 43 éven át alkotott, egészen 1934-ben bekövetkezett haláláig. Itthon előbb Strobl Alajos mellett dolgozott, - akinek később műtermét is megkapta a Várbazárban - majd önálló megbízásokhoz is jutott. Első jelentős munkája Szent László király álló bronzszobra, amit Nagyváradra készített 1893-ban. (Ma a Székesegyház előtt áll.) Nagyváradon jó egyházi kapcsolatai révén további megbízásokhoz jutott. Így készíthette el Szaniszló Ferenc püspöknek, Szombathely szülöttjének, bronz ülőszobrát 1896-ban, a Székesegyház főoltárát (1896-97), egy Pietát (1905) a váradolaszi barátok temploma mellé, valamint Schlauch Lőrinc püspök mellszobrát és egy Mária szobrot (1906). A millenniumi ünnepségekre készülő ország jelentős épületekkel gazdagodott, melyek közül néhányra szobrászati alkotások is kerültek, köztük Tóth Istvántól is. Itt kell megemlíteni az épülő Országház homlokzatára és belső termeibe készített szobrokat, a városligeti Vajdahunyadvár oromzati szobrait, valamint a királyi palota részére készített négy mitológiai alakot. Neve egyre ismertebb lett és Fadrusz János is barátjának tekintette. 1902-ben a Magyar Képzőművészek Egyesülete elnökévé választották. Jelentős sikert aratott Hunyadi János egészalakos bronzszobrával, amelyet 1903-ban állítottak fel a budapesti Halászbástyán. Több pályázaton is részt vett, de megbízásokat nem nagyon kapott. Megélhetését kisplasztikák, díszítő szobrok és síremlékek készítésével igyekezett biztosítani egy-egy nagyobb megrendelés között. Szombathelyen több alkotás is őrzi emlékét. Ki kell emelni ezek között is Horváth Boldizsár, egykori igazságügyi miniszter bronzszobrát (1901), valamint Szily János püspök kiválóan megformált bronz ülőszobrát (1908). Mindkettő a város köztereit ékesíti. Említésre. Említésre méltó még a Szent Márton herma (1913) a Székesegyházban, a püspöki palotában található Madonna (1912), az Irgalmas szamaritánus (1913), és Széchenyi Miklós gr. Fehér márvány mellszobra (1913), továbbá a herényi csillagvizsgáló udvarán álló Gothárd Jenő mellszobor (1919), és Éhen Gyula (1904) mellszobra a városházán. Ezeken kívül még számos településen - Kalocsán, Máriaradnán, Szentesen, Tótmegyeren, Győrben, Szegeden találhatók meg alkotásai. Alkotó életének áldozta a szegedi Dóm szobraira és domborműveire (1913 - 1930), amelyekre Foerk Ernő a Dóm tervezője kérte fel. Szombathely Tóth Istvánnak élete végéig legszeretettebb városa maradt. Gyakran járt haza szülei sírjához, s utolsó kívánságának megfelelően ő is itt pihen a szaléziak altemplomában.

A Mátyás király u. 4. számú házon tábla állít emléket Derkovits Gyulának. A híres festő egy sokgyermekes asztalosmester családjában nőtt fel. Apja szakmáját kellett folytatnia, de sokat rajzolgatott, festett, kezdetben még csak műkedvelő szinten. A Mátyás király u. 4. számú házon tábla állít emléket Derkovits Gyulának. A híres festő egy sokgyermekes asztalosmester családjában nőtt fel. Apja szakmáját kellett folytatnia, de sokat rajzolgatott, festett, kezdetben még csak műkedvelő szinten. Családi problémák és megélhetési gondok miatt 1914-ben kérte, hogy letölthesse katonai szolgálatát. A fronton megsebesült, tuberkulózist szerzett, ezért 1916-ban hadirokkantként leszerelt. Segélyből és asztalosmunkából élt, pedig minden fizikai tevékenységben gátolta béna bal karja. A létminimum fenntartása mellett minden igyekezetét a művészi tevékenység foglalta le. Szabadiskolákat látogatott, egy idő után Kassák Lajost is megkereste, aki vásárolt tőle rajzokat, és a Kernstok Károly által vezetett, Haris közi szabadiskolába irányította. A Tanácsköztársaság ideje alatt Nyergesújfalun a művésztelepen alkotott. Ekkor kezdődött első, un. Árkádia-korszaka. 1923 és 1927 között Bécsben élt, ahol Hoselitz Ernő nagyiparos támogatását élvezte. Első önálló kiállítását (Budapest, Belvedere) követi itt egy újabb, a bécsi Weihburg Galériában. Hazatérése után albérletről albérletre vándorolt, nyomorgott, de művészete egyre jobban kiteljesedett. 1929-ben megalkotta élete egyik fő művét, a Dózsa-fametszet sorozatot. Ez a mű már a Bécs utáni harmadik korszakában készült. E korszak jellemzői: az expresszionizmus lecsillapodása, merész szerkesztés, a festészetben viszonylag élénk színek. 1930 és 1934 között színei világosabbak, művészi eszközei még választékosabbak lettek és a töretlen fejlődést csak a halál tudta megállítani. Derkovits művészetében a szegény emberek életét, környezetét örökítette meg, de ezt olyan magasrendű tudással, filozófiai megalapozottsággal tette, amelyre rajta kívül senki sem volt képes. Szenvedéseit enyhítette, hogy felesége, Dombay Viktória - Viki - mindvégig vele volt (ő volt sok képének modellje). Halála után, 1948. március 15-én Kossuth-díjjal tüntette ki a kormány. A szombathelyi Derkovits-gyűjtemény intenzív gyarapodása 1973-tól indult meg. Az eszmei előkészítés már 1959-ben megtörtént az országos emlékünnepély alkalmából. A szülőváros is tisztelgett festő szülötte előtt, emléktáblát helyeztek el (vélt) szülőháza falán, ezáltal szimbolikusan kijelölték egy jövőbeli emlékmúzeum helyét. Mindazonáltal tényként kezelhetjük, hogy a művész a szülői ház elhagyása után kevés szállal kötődött Szombathelyhez. 1972-ben döntés született a Derkovits-emlékház rendbehozataláról és ezzel szoros összefüggésben az állandó kiállítás létrehozásáról. Az 1973. október 26-án nyíló állandó Derkovits kiállításon már 40 saját tulajdonú mű szerepelt. A Derkovits művek vásárlását az 1985-ben megnyílt Szombathelyi Képtár is kiemelt feladatnak tartotta, így Derkovits Gyula munkáinak jelentős része ma a Szombathelyi Képtárban látható.

Az Óperint utcai elején, ott ahol ma a Perint ABC van, állt di Gleria János szülőháza. (Az Óperint utca torkolatától a Mátyás király utcáig tartó útszakasz az 1900-as évek elején még a Kereszt utca nevet viselte.) Nagyapja Antonio Giovanni (1837) kis köszörűs műhelyt alapította a Belsikátor 2-ben, de édesapja, di Gleria GioBatta még az észak-olaszországi Paularoban született (1868). Az Óperint utcai elején, ott ahol ma a Gazda Áruház van, állt di Gleria János szülőháza. (Az Óperint utca torkolatától a Mátyás király utcáig tartó útszakasz az 1900-as évek elején még a Kereszt utca nevet viselte.) Nagyapja Antonio Giovanni (1837) kis köszörűs műhelyt alapította a Belsikátor 2-ben, de édesapja, di Gleria GioBatta még az észak-olaszországi Paularoban született (1868). GioBatta már magyar lányt, Saly Rózát vette feleségül 1894-ben. A család előbb a Kereszt u. 2-ben, majd a Rákóczi Ferenc u. 36-ban lakott. A kis műhely hamar felvirágzott, a századfordulón már több mint 10 alkalmazottat foglalkoztatott. A házaspár 5 gyermekével1915-ig élt Szombathely, akkor Budapestre költöztek, ahol a legkisebb fiú Viktor, haláláig, 1971-ig folytatta a mesterséget. Di Gleria János, a másodszülött fiú (1899. április 11.) iskoláit részben Szombathelyen, részben Budapesten végezte. Vegyészmérnöki diplomáját 1924-ben szerezte, műszaki doktori címét ugyanott, 1927-ben. Szakmai pályafutását Sigmond Elek professzor mellett, tanársegédként kezdte, majd az Országos Kémiai Intézetben folytatta (1927). Közben két esztendőt ösztöndíjasként a Zürichi Műegyetemen dolgozott G. Wigner professzor mellett (1930 - 1931). 1942-ben megszervezője és első vezetője a Budakeszi Mezőgazdasági Kísérleti Telepnek. 1946-ban az Agrártudományi Egyetem debreceni osztályára egyetemi tanárrá nevezték ki, és megbízták a Mezőgazdasági - Kémiai Tanszék vezetésével. E megbízatása mellett a Debreceni Tudományegyetemen a Fizikai-kémia és Kolloidika meghívott előadója. 1950-ben az Agrokémiai Kutatóintézetbe helyezik, melynek 1954-től nyugdíjba meneteléig igazgatója. 1967-től - már nyugdíjasként - 3 esztendőt tölt Kubában, ahol ugyancsak eredményesen részt vesz az ottani mezőgazdasági kutatás és képzés modernizálásában. Szakmai tevékenysége, tudományos érdeklődése rendkívül széleskörű volt, kiterjedt a talajfizika, talajkolloidika és talajkémia egyes területeire éppúgy, mint a műtrágyázás és a serkentőanyagok alkalmazásának problémáira. Szervező tehetsége, aktivitása máig ható, elismert tényezője a hazai mezőgazdasági tudománynak, és kapcsolat - rendszerének. Első elnöke volt a Magyar Agrártudományi Egyesület Talajtani Társaságának. Ápolta a nemzetközi tudományos kapcsolatokat, tagja volt a Nemzetközi és Német Talajtani Társaságnak. Kiváló pedagógusi képességeivel, példamutatásával, személyisége varázsával szakemberek nemzedékei nevelte. Mint gyakorló kísérletező kutató, élenjáró, modern technikák, módszerek meghonosítója vagy első alkalmazója, eredeti, új műszerek és eljárások kifejlesztője. Nevéhez fűződik Magyarországon az első mezőgazdasági izotóp laboratórium megszervezése, és számos modern fizikai-kémiai mérőmódszer és mérőműszer bevezetése a talajtani kutatásban. Szakirodalmi munkássága is nagyon jelentős. Száznál több szakcikken kívül szerzője, szerkesztője vagy társszerzője több ma is használatos alapműnek, köztük több kiadást megért, németül is megjelent, standard szakkönyveknek.

A Kossuth Lajos u. 29. sz. ház helyén állt az az épület, ahol 1818. november 13-án Magyar László (Horváth) meglátta a napvilágot. A gyermek Horváth Anna és Magyar Imre csáktornyai uradalmi tiszttartó házasságon kívüli kapcsolatából született, ezért a kor szokásai szerint édesanyja nevén anyakönyvezték. Az édesanya a szülés után három héttel meghalt. Lászlót előbb anyai nagyanyja Szombathelyen, majd apai nagyszülei Dunaföldváron nevelték. Magyar László a Kossuth Lajos u. 29. sz. ház helyén álló házban, Horváth Anna és Magyar Imre csáktornyai uradalmi tiszttartó házasságon kívüli kapcsolatából született. Az édesanya a szülés után meghalt a gyermeket apai nagyszülei Dunaföldváron nevelték. A fiú Szabadkán érettségizett, majd 1841 őszén a Fiumei Tengerészeti Akadémia hallgatója lett. Az akadémia elvégzése után hajókon szolgálva. jutott el Afrikába. Első kutatóútjára 1848 tavaszán. a kalabári uralkodó anyagi támogatásával kerülhetett sor. A Kongó folyón a Jellala vízesésekig tart expedícióról részletes értekezést küldött haza. Magyar László. 1849 nyarán beházasodott a Bihé királyság uralkodójának családjába, amelynek köszönhetően belülről figyelhette meg az őt befogadó nép társadalmát, szokásait, mindennapi életét. 1850-1856-ig hat felfedező utat tett és elkészítette utazásai részletes, térképekkel illusztrált magyar nyelvű leírását. 1857-től haláláig útinaplójának második részén dolgozott. Hazatéréséhez sem apjától, sem az Tudományos Akadémiától nem kapott támogatást de 1858-ban az MTA távollétében levelező-, a Bécsi Császári és Királyi Geographiai Társaság rendes tagjává választotta. 46 évesen a Angolai Benguela közelében Ponto do Cuio helységben bekövetkezett haláláról csak négy esztendő múltán jött értesítés. Életművének jelentős része, könyveinek kézirata elpusztult. Töredékesen fennmaradt munkái az egyetemes Afrika-tudomány egyedülállóan komplex és hiteles forrásait jelentik. Földrajzi, néprajzi adatai jelentősen gazdagították korának ismereteit. A város 1925-ben utca elnevezéssel, 1938-ban emlékoszlop állításával, 1994-ben szülőházának megjelölésével emlékezett nagy szülöttére.

A Kossuth Lajos u. 2. sz. alatti házban született 1893. szeptember 11-én a konduktív mozgásterápiai képzés világhírű megalapítója.Szülei Pető Ármin kereskedő és Wiener Szidónia. A gyermeket az anyakönyvbe Andor néven jegyezték be. A Kossuth Lajos u. 2. sz. alatti házban született a konduktív mozgásterápiai képzés világhírű megalapítója. Budapesten érettségizett, Bécsben az orvosegyetem elvégzése után az élettani tanszék tanársegédje és a rehabilitációs jellegű intézmény vezetője lett. Az első világháborús hadikórházi szolgálat után a semmeringi gyógyintézetben kezdett mozgásterápiával foglalkozni. 1938-ban tért vissza Magyarországra. 1945-ben a Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola tanszékvezető tanára és a Gyógypedagógiai Intézet mozgásterápiai osztályának vezetője lett. Ebből alakult ki a főiskola mozgásterápiai intézete, később az Országos Mozgásterápiai Intézet, végül a Művelődésügyi Minisztérium segítségével létesült a Mozgássérültek Nevelőképző és Nevelőintézete, amelynek igazgató- főorvosa volt. Az ő nevéhez fűződik a központi idegrendszer sérülése miatt mozgássérült gyermekek konduktív nevelési rendszerének kidolgozása. A rendszer komplex alkalmazása lehetővé teszi, hogy a mozgászavarokkal küszködők tanulhassanak, ellássák magukat, kisebb munkát vállalhassanak, ne kiszolgáltatottan, másokra utalva, intézetben éljék le életüket. A Pető-intézetben képzik ki a mozgássérült gyerekekkel foglalkozó gyógypedagógusokat is. Pető András különleges személyiség volt, Márai Sándor, Illyés Gyula is megörökítette a vele való találkozást. A 64. születésnapján elhunyt orvos sajnos nem érhette meg, hogy a Nemzetközi Pető Intézet a világ számos országát összekapcsoló konduktív hálózat szellemi centrumává nőtte ki magát.

Szombathely történetének fáradhatatlan kutatója nem a város szülötte de tevékenységének nagy része a Szily János u. 1. szám alatti papi szemináriumhoz kapcsolódik. Celldömölkön született 1889-ben. Édesapja dr. Géfin Lajos a helyi kórház nagy tudású, irodalom és színházszerető és értő főorvosa, édesanyja a nagy magyar érzelmeiről ismert 1848-as szombathelyi politikus, Hübner János lánya volt. Szombathely történetének fáradhatatlan kutatójának édesapja Géfin Lajos a celldömölki kórház irodalom és színházszerető főorvosa, édesanyja a nagy magyar érzelmeiről ismert 1848-as szombathelyi politikus, Hübner János lánya volt. Középiskoláit a Szombathelyi Premontrei Főgimnáziumban klsőbbi barátaival Pável Ágostonnal és Pehm (Mindszenty) Józseffel végezte. Tipológiát az innsbrucki egyetemen végezte 1912-ben itt szentelte pappá Franz Egger brixeni püspök. Mikes János püspök a szombathelyi teológia a dogmatika tanárának nevezte ki. A Szeminárium vicerektoraként 1927-ben lett a püspöki, a szemináriumi könyvtár és a Herzan-gyűjtemény igazgatója. Megírta a „Szombathelyi Egyházmegye Története” című monográfiáját. 1929-től a Római Magyar Akadémia ösztöndíjasaként a vatikáni levéltárban is kutatott. Hazatérve a város kulturális életének jelentős formálójaként részt vett a Vasi Szemle alapításában, a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság létrehozásában. Számos tanulmánya jelent meg folyóiratokban, kisebb írásait napilapokban publikálta. Levéltári kutatómunkájának eredményeként 1935-ben megjelent az „Egyházmegye papjainak történelmi névtára”. Tudományos munkásságáért a Pázmány Péter Tudományegyetem ""Doctor Collegiatus"" címmel, a Szent István Akadémia pedig rendes tagsággal jutalmazta. 1940-ben lett a teológiai főiskola rektora. Neki köszönhető a Szeminárium építésekor előkerült római leletek megmentése, a Romkert feltárásának megkezdése. Sokat foglalkozott Szombathely barokk műemlékeivel, ó írta a székesegyház legteljesebb monográfiáját. A város alapításának 900. évfordulójára - 1943-ban létrehozta az Egyházművészeti Múzeumot és megindította az Acta Savariensia könyvsorozatot. A Szeminárium működésének megszüntetése - 1952 - után egyre jobban háttérbe szorult, de Szombathely műemléki monográfiájánál nem nélkülözhették tudását, s a barokk kor megírására őt kérték fel. Az 1961-ben megjelent könyv árusítását azonban ""egyházias"" szemlélete miatt betiltották. Néhány kisebb publikációval még folytathatta egész életén átívelő tudományos munkásságát, amelyet 1973. november 10-én bekövetkezett halála szakított meg. Emlékét a Romkertben elhelyezett emléktábla és utca őrzi Szombathelyen.