Tudósok és művészek nyomában IV.

Nemzedékek nőttek, nőnek fel gyermekversein. A Bóbita, a Galagonya, a Fut, robog a kicsi kocsi és megannyi társuk mondókaként, dalként kísér bennünket. A Rongy-szőnyeg szerzője a legtöbb húron játszó magyar költő. Nem csupán műfaji, ritmikai sokszínűsége okán, bár az altatótól a ráolvasásig, az epigrammáktól a teremtésmítoszokig, Himfy-strófáktól a Valse triste-ig hosszan sorolhatnánk kimeríthetetlen életművének darabjait. Nemzedékek nőttek, nőnek fel gyermekversein. A Bóbita, a Galagonya, a Fut, robog a kicsi kocsi és megannyi társuk mondókaként, dalként kísér bennünket. A Rongy-szőnyeg szerzője a legtöbb húron játszó magyar költő. Nem csupán műfaji, ritmikai sokszínűsége okán, bár az altatótól a ráolvasásig, az epigrammáktól a teremtésmítoszokig, Himfy-strófáktól a Valse triste-ig hosszan sorolhatnánk kimeríthetetlen életművének darabjait. A formák tökéletes birtoklása meg is téveszthetné az olvasót: a játékos költő, a próteuszi alkotó, a magyar Orpheus azonos a zarándokútját járó porlepte énekessel. 1913. június 22-én született Szombathelyen. A csöngei gyermekéveket követően előbb magántanulóként, később rendes diákként a vasi megyeszékhelyen botladozott. Itt nem ment neki a színusz-tétel, és erről a városról írta a Szombathelyi emlékpohárban: "Életem a régi reállal lekvittelt ehelyütt öt évet." Az iskolai kudarcokat a baráti, tanári kapcsolatok és az első költői bemutatkozások ellensúlyozták. A kamasz Rimbaud-szerű koraérett fiú kosztos diákként kivételes támaszt kapott Pável Ágoston tanár úrtól és a méltatlanul elfeledett Székely Lászlótól. (Egykori lakóhelyét, a Petőfi Sándor utca 33. számú házat 2003 szeptembere óta emléktábla jelöli.) Első kötetéről (Hideg van) Illyés közölt méltatást a Nyugatban, egy év múlva A kő és az ember címlapján már ott volt a tekintélyes folyóirat emblémája. A szellemi kalandokat a Baumgarten-díjak jóvoltából valóságos utazások követhették. Eközben az élet ügyes-bajos dolgaiban járatlan Weöres Sándor nemzedékének szervezőjeként, "programadójaként" szerzett elismerést. Verseit a Nyugat, a Válasz, a Magyar Csillag és a Sorsunk közölte. Kötetei (A teremtés dicsérete, Theomachia, Meduza, A teljesség felé, Elysium, A fogak tornáca) a költészet és az emberi lélek új világait tárták fel. A fordulat éve után számára az elhallgattatás időszaka következett. Ő is laboratóriumot teremtett a gályapadból: gyermekversek, fordítások, fióknak írt művek bizonyították, hogy a költészetet nem lehet abbahagyni. A kényszerű némaságot előbb A hallgatás tornya, aztán a szellemi szesztilalom idején Párizsban és Budapesten kiadott Tűzkút törte meg. Szerepjátszó hajlamának, stílusbravúrjainak meghökkentő gyűjteménye, a Psyché 1972-ben látott napvilágot; Három veréb hat szemmel című antológiája a régi magyar irodalom értékeire, furcsaságaira irányította az olvasók figyelmét. Világokat teremtő képzelete a színpaddal is kísérletezett (A holdbeli csónakos, Octopus, Kétfejű fenevad). Shakespeare-i tehetséget bizonyító darabjai újabb méltó előadásokra várnak. Életműve a magyar nyelv gazdagságában, árnyaltságában, hajlékonyságában gyökerezik. Valamennyien örökösei vagyunk. Adósai is.

A Petőfi u. 31. számú lakóházon emléktábla jelzi, hogy abban az épületben élt és alkotott Békefi Antal pedagógus, népzenekutató. A Veszprém megyei Bakonyoszlopon született 1926. május 19-én. Életútja nehéz körülmények között indult, 10 éves korában édesanyját, 17 évesen édesapját vesztette el. A Petőfi u. 31. számú lakóházon emléktábla jelzi, hogy abban az épületben élt és alkotott Békefi Antal pedagógus, népzenekutató. A Veszprém megyei Bakonyoszlopon született 1926. május 19-én. Életútja nehéz körülmények között indult, 10 éves korában édesanyját, 17 évesen édesapját vesztette el. Igen nagy szorgalommal és kitartással szerezte meg a középiskolai ének-zene tanári oklevelet, majd tanult zeneszerzést Budapesten Sugár Rezsőnél. Előbb szülőfaluja kántortanítója volt majd 1950-től Zircen dolgozott általános iskolai ének-zene tanárként. 1959-ben jött Szombathelyre, először a gyakorló iskolában tanított, később a tanítóképzősöket, tanárképzősöket oktatta. 1977-től főiskolai tanári kinevezéssel az Ének-zene Tanszék vezetésére kapott megbízást. Zeneoktatói, énektanári tevékenysége mellett kórusvezetést, zenei ismeretterjesztést is vállalt. Meghívta Szombathelyre az alkotó tudósokat, zeneszerzőket, zenei estek bevezető előadásait tartotta. Alkotói életútjának másik fontos területe a népdalgyűjtés volt. Amíg Zircen élt, a Bakony-vidék népzenei hagyományait kutatta, amikor Szombathelyre került, a mi vidékünkön folytatta azt. 1955-ben jelent meg a Bakonyi népdalok c. kötete, 1976-ban pedig a Vasi népdalok c. munkája. Ezekkel párhuzamosan zeneszerzői tevékenysége is kiteljesedett. "A csodafű", "A táborozó kukta", a "Tarka-Barka kiscsibe" című színpadi zenéit rádióközvetítések révén az országban sokan megismerhették. Ismereteit hazai és külföldi előadásokon, publikációkban adta közre. Fő művének tekintette a Magyar Tudományos Akadémia felkérésére gyűjtött és rendszerezett munkaritmus, munkarigmus, munkadal címmel készült tanulmánysorozatot. Sajnálatos módon nem érhette meg A magyar munkadal c. kandidátusi disszertációjának megvédését, 1982. szeptember 27-én Szombathelyen elhunyt. Eredményes munkája elismeréséül számos kitüntetésben részesült: Szocialista Kultúráért (1955), Munka Érdemérem (1958), Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1974). Tiszteletére Bakonyoszlopon szülőházán, Zircen volt lakóházán emléktáblát helyeztek el, szülőfalujában és Szombathelyen utcanév őrzi emlékét. Befejezésül egyik szép gondolatát idézzük fel: "Tudás nélkül nem lehet, szív nélkül nem szabad".

"Utolsó éveiben a szorosabb rokonsága tulajdonát képező Hübner-féle ház (a Faludy Ferenc - ma Petőfi Sándor - és Kőszegi utcák északi torkolatánál) emeletének bal szárnyát lakta családjával. Örömmel újságolta, milyen pompás beosztású ez a lakás, s hogy dolgozószobája oly csendes; semmi sem zavarja, ha el akar mélyedni stúdiumaiba. Középfokú tanulmányait a Szombathelyi Premontrei Főgimnáziumban végezte. A Kolozsvári Jogi Egyetemen doktorált, de mellette a kor legkiemelkedőbb magyar botanikusai, Simonkai Lajos és Borbás Vince előadásait hallgatta. Komárom, Vasvár, Szombathely, Felsőőr bíróságain dolgozott, végigharcolta az első világháborút, majd élete végéig folytatta bírói működését. Élethivatása mellett, "szeretetből művelt" munkássága a botanika volt. Behatóan foglalkozott az ibolya, a sisakvirág és a szeder-félék rendszertanával. Számtalan florisztikai adattal gazdagította a Dunántúl, mindenekelőtt Vas vármegye növényvilágának ismeretét. Botanikai munkásságának koronája a megye modern genetikai növényföldrajza. A Praenoricum (Nyugat-Dunántúl vagy Alpokalja flóravidéke), mint átmeneti jellegű flórasáv felismerésével és elhatárolásával új vonalat húzott Magyarország florisztikai-növényföldrajzi térképén. Dendrológiai munkássága részeként Saághy István mellett fontos szerepe volt Szombathely utcafásításának tudományos előkészítésében. Kiemelkedő eredményeket ért el a természetvédelemben. Pauer Arnold "Vas vármegye természeti emlékei" című munkája az ő adatai és útmutatásai alapján készült. 1923-tól 1932-ig a Vasvármegyei Múzeum természetrajzi tárát vezette. Tanított a Szegedi Tudományegyetem növényföldrajz és növényrendszertan tanszékén. "Gödörháza - egy elhagyott falu életrajza" címen megírta a kis őrségi falu tagosítási emlékét őrző társadalomföldrajzi monográfiáját. Munkásságát tudományos és közéleti elismertség övezte. Szombathelyen a róla elnevezett park öreg fái közt 1937 óta áll bronz mellszobra. Vas megyében a természeti értékek védelmében kiemelkedő teljesítményeket a Gáyer-emlékérmmel jutalmazzák.

Budapesten született Sebesi Erzsébet néven 1912. november 14-én. Gyermekéveit Sárváron töltötte nagyanyjánál - iránta való szeretetből vette föl a Gazdag Erzsi nevet -, akinek mesélőkedve, a természet világában való különös otthonossága indította talán első verseinek megírására. Sebesi Erzsébet gyermekéveit Sárváron töltötte nagyanyjánál, akinek mesélőkedve, a természet világában való különös otthonossága indította első verseinek megírására. Az iránta való szeretetből vette föl a Gazdag Erzsi írói nevet. Pável Ágoston már elemi iskolás korában felfigyelt rá, és ő szerkesztette később első kötetét, az 1938-ban megjelent „Üvegcsengő”-t. A könyvről a Nyugatban Weöres Sándor írt kritikát, Kodály Zoltán pedig néhány darabját megzenésítette. A költőnő zeneszerzővel való találkozásáról így vallott: "Legnagyobb meglepetésemre olyan megjegyzéseket tett egyik-másik írásom hibáira, döccenő ritmusára, suta rímre, hogy látnom kellett, alaposan végigolvasta a kötetemet. Neki köszönhetem, hogy teljesen a gyermekversek írásának szenteltem minden időmet, ő bíztatott erre?" Gazdag Erzsi 1936-ban érettségizett Kőszegen, a szegedi Tudományegyetem természettudományi karára iratkozott be, és fél évet a pécsi tudományegyetem jog- és államtudományi karán is végzett. 1954-ben jelentkezett újabb önálló kötettel: a „Palika flótája” már egyértelműen gyerekeknek szánt könyv. A gyermekantológiákban, folyóiratokban való mind gyakoribb jelenléte, újabb köteteinek kiadása egyre ismertebbé tették. 1961-től nyugdíjazásáig a szombathelyi Berzsenyi Dániel Megyei Könyvtár munkatársa volt. 1968-ban nívódíjat kapott, 1978-ban József Attila-díjjal tüntették ki. Az irodalmi közéletben is szerepet vállalt: 1981-ben a Magyar Írók Szövetsége Nyugat-magyarországi Írócsoportja elnökévé választották. 1982-ben a Kodály Zoltán Emlékbizottság Kodály-emlékéremmel tüntette ki. Szellemi hagyatékát a Szombathely városa által 1988-ban létrehozott Gazdag Erzsi Irodalmi Alapítvány ápolja. A városban óvodát és egy utcát neveztek el róla, a Szombathelyi Bábszínház pedig egyik legfontosabb kötete nyomán nevét Mesebolt Bábszínházra változtatta. Utolsó lakhelyét, a Petőfi Sándor utca 45. számú házat emléktáblával jelölték meg.

"Saját életünk csak merő folytatása és kiteljesítése elődeink életének. Csak egy láncszem vagyunk, soha nem teljesen új kezdet és - reménykedjünk - nem a vég" (Kraszna-Krausz Andor 1979-ben a "Kulturpreis" átvételekor). Kraszna-Krausz Andor 1904 január 12-én született Szombathelyen a Király u. 5. szám alatti házban Krausz Adolf és Rosenberger Irén gyermekeként. "Saját életünk csak merő folytatása és kiteljesítése elődeink életének. Csak egy láncszem vagyunk, soha nem teljesen új kezdet és - reménykedjünk - nem a vég" (Kraszna-Krausz Andor 1979-ben a "Kulturpreis" átvételekor) Kraszna-Krausz Andor 1904 január 12-én született Szombathelyen a Király u. 5. szám alatti házban Krausz Adolf és Rosenberger Irén gyermekeként. Tehetsége korán megmutatkozott, 12 évesen már amatőr fényképészként ismerik. A szombathelyi Premontrei Főgimnáziumban végzett 1922-ben, majd Budapesten jogot hallgatott. Szabadidejének java részét avantgárd lapok számára írt, filmezéssel kapcsolatos cikkek és kritikák írásával töltötte. 1923-ban Münchenbe költözött, hogy az ottani egyetemen a fényképészetet és filmezést tanulja. Zsidóságát meg nem tagadva, a magyarsághoz való kötődését az 1925-ben felvett "Kraszna" névvel is igyekezett hangsúlyozni. Barátai mindvégig "KK"-ként szólították. Kritikai publikációinak köszönhetően felkérést kapott és 1926-1936-ig szerkesztette a Filmtechnik c. mozgóképpel foglalkozó német lapot. Kraszna-Krausz 1937-ben politikai menekültként érkezett Londonba, ahol 1938-ban feleségével, Irmával "Focal Press" néven kiadóvállalatot alapított. Célja volt, hogy kiadványaival a fényképészetet akkoriban övező homályt eloszlassa. Sikere főként a világos illusztrációknak és a közérthető magyarázatoknak köszönhető. Elsőként kiadott a fényképészetet az alapoktól bemutató kézikönyve 81 kiadást ért meg és több mint egymillió példányban kelt el. Az 1940 után Kraszna-Krausz a 19. századi fényképészetet bemutató, nagy formátumú, fényképekkel gazdagon illusztrált könyvek kiadásába kezdett. Az audio-vizuális média iránti elhivatottságából számos tudományos művet is megjelentetett szakmabeliek számára. A kiadót 1978-ig vezette. 1979-ben létrehozta Londonban a ma is működő Kraszna-Krausz Alapítványt. Fényképészettel és mozgóképpel foglalkozó, több ezer kötetes könyvgyűjteményét a bradfordi Brit Fényképészeti, Film és Televízió Múzeumnak adományozta, ahol tiszteletére 1997-ben állandó kiállítás nyílt. 1979-ben a Német Fotográfiai Szövetség neki ítélte a "Kulturpreis" díjat, a médiáért végzett kiváló munkásságáért. Tíz évvel később, 1989-ben a Bradfordi Egyetem díszdoktora lett. 1989. december 24-én, 85 éves korában, az angliai Buckinghamshire-ben halt meg. Kraszna-Krausz Andor mindig önzetlenül adta tovább szakértelmét és tudását, magánéletében azonban zárkózott volt. Ez az oka, hogy élete és munkássága kevésbé közismert, mint azt érdemei indokolnák. Életében több száz fényképészettel foglalkozó cikket írt és 1200, húsz nyelvre lefordított, ilyen témájú könyvet adott ki, több mint 50 millió példányban. A Focal Press ma is a világ vezető fényképészettel, filmezéssel és televíziózással foglalkozó könyvkiadója.

"Széll Kálmán utca 37 alatte vers jelölje meg a házfalat, mert itt születtem egy tavasz-napon..."E sorokkal kezdődik a szombathelyi származású Bárdosi Németh János kései verse, az Emléktábla. A költő 1902. március 8-án egy udvari cselédlakásban látta meg a napvilágot. "Széll Kálmán utca 37 alatt e vers jelölje meg a házfalat, mert itt születtem egy tavasz-napon..." E sorokkal kezdődik a szombathelyi származású Bárdosi Németh János kései verse, az Emléktábla. A költő 1902. március 8-án egy udvari cselédlakásban látta meg a napvilágot. A társadalom mélyrétegeiből érkezett, sohasem feledte, hogy honnan. 1917-től 1921-ig a szombathelyi felsőkereskedelmi iskola tanulója volt. Serdülőként Petőfi, Arany és Vajda lírája állt hozzá legközelebb. Később a Nyugat nagy nemzedéke bűvölte el. Tanárnak készült, de a család szegénysége miatt nem tanulhatott tovább. Pénzügyi tisztviselő lett. A lírától a hivatalnoki munka költőietlen világa sem térítette el. A vágy és a valóság távolsága ihlette sötét tónusú verseit. Bár a katedráról le kellett mondania, írásaiban, kultúraszervező munkájában tetten érhető a pedagógiai hajlam. 1926-ban látott napvilágot első kötete, az Öreg szilfa árnyékában. A benne megszólaltatott alaphang költeményeinek évtizedekig jellemzője maradt. "Én már szárnytörött, bús madár vagyok" - vallotta magáról a Boldogságban. Önéletrajzi ihletésű prózai művei a harmincas években jelentek meg. Ez idő tájt lett a szombathelyi irodalmi élet meghatározó szereplője. 1932-ben a Faludi Ferenc Irodalmi Társaság elnökévé választották. Itt a magyar literatúra legkiválóbbjaival vette fel a kapcsolatot, és vendégül láthatta Móricz Zsigmondot, Illyés Gyulát, Németh Lászlót és Szabó Lőrincet. 1936-ban indította meg az Írott Kő című szép - irodalmi és művészeti folyóiratot. A harmincas - negyvenes években néhány írásával a Nyugatban, a Magyar Csillagban, a Kelet Népében és a Válaszban is szerepelt. Munkatársa lett a Sorsunknak, Pécsre költözött, bekapcsolódott a Janus Pannonius Társaság munkájába. Hosszú hallgatás után az 1960-as évektől láttak napvilágot karcsú verseskötetei (Carmina Hungarica; Vacsoracsillag; Fehér pille; Lélek és tenger). Türelemmel viselt betegség után 1981-ben hunyt el. Rónay László így értékelte életművét: "Bárdosi Németh János egyike volt a modern magyar irodalom alázatos és áldozatos szervezőinek, költészetében azonban azt a hangot és magatartást folytatta, amely az öregedő Arany János líráját jellemezte." Szombathelyen utcát neveztek el róla, emléktábla is hirdeti tevékenységét, de szellemi öröksége, kézirathagyatéka még feltárásra, méltó megbecsülésre vár.

Szigeti János vasúti irodakezelő családja Szombathelyen a Söptei utca 35. szám alatt élt. Szigeti Miklós 1913. április 19-én született. A premontrei gimnázium hat osztálya után jelentkezett bencésnek Pannonhalmán. Az érettségi után, 1931-ben szerzetesként kapta a Kilián nevet. Szigeti János vasúti irodakezelő családja Szombathelyen a Söptei (ma Welther Károly) utca 35. szám alatt élt. Szigeti Miklós 1913. április 19-én született. A premontrei gimnázium hat osztálya után jelentkezett bencésnek Pannonhalmán. Az érettségi után, 1931-ben szerzetesként kapta a Kilián nevet. Latin- történelem szakos tanárként 1938-ban Kelemen Krizosztom főapát Rómába küldte a Pontificio Istituto di Musica Sacra egyházzenei pápai főiskolára, ahonnan négy év múlva egyházzenei doktorátussal tért haza. Ezt követően egész életét Pannonhalmán töltötte: gimnáziumi énektanár, főiskolai tanár, a rendi kórus vezetője volt. Az 1950 után a székesegyház őreként két harangot is öntetett a bazilika részére és ő készíttette a Szent Benedek-kápolnában látható Jézus Szíve-szobrot. 1947-49 között a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán orgona tanulmányokat folytatott. Pannonhalmi munkásságának sajátos terméke a ""Rosa mystica" című kéziratos kötet, amelyben lelki írók és misztikusok műveit fordította. Az 1946-ban megjelent "Opus Dei" bencésdiák-imakönyv énekes részét ő szerkesztette. Tudományos munkásságát a magyar középkori liturgia-történet, az orgonatörténet és az orgona-építés munkálati tették ki. Megkezdte a ""Régi magyar orgonák" könyvsorozat megjelentetését. 1974-ben Kőszeg, majd Győr, Szombathely, Pécs és Eger városok orgonái következtek. Szeged régi orgonáiról írt monográfiája és a Pfeiffer Jánossal közösen készített „A veszprémi székesegyház zenéjének története” című könyve. már halála után jelent meg. Több mint egy tucat új orgonát tervezett, javított. Pannonhalma környékének régi orgonáit a Millenniumi Emlékműben gyűjtötte össze. 1981 karácsonyán a győri kórházban halt meg. Szigeti Kilián személyiségében a képességek, a szorgalom és a szívós akarat harmóniában volt a gyakorlati életvitellel. ÉLetszerű órái voltak, diákjai rajongtak értte. Olyan tanár volt, aki akarva, akaratlanul nevelt. Zeneszerzőként is jelentőset alkotott; sok zenei előadást tartott, felállította és gondozta a pannonhalmi kottatárat a „Musicothecá”-t. Azon jeles bencések közé tartozik, akik a kapott talentumaikat jól kamatoztatták.