A zöld város

A tér 1866-ig Széchenyiről volt elnevezve, és annak ellenére, hogy 1896-ban már itt állt a Berzsenyi szobor (Kiss György 1896), megmaradt Széchenyi térnek egészen 1928-ig. Szombathelyen a Berzsenyi tér a leggazdagabb a műemlékekben. Ezt egyrészt annak köszönhetjük, hogy Szily János püspök ide hívta Bécsből Hefele Menyhért (1716-1794) építőmestert. Ő építette a Székesegyházat, és részben az Eölbey-házat is. Ez a tér Szombathely és a megye vallási és politikai központja. Itt találjuk a Megyeháza eklektikus épületét, a Székesegyházzal szemben van az Eölbey-ház, előtte áll Szily János püspök bronz ülőszobra, amely Tóth István szobrász alkotása (1909). A Székesegyház oldalából tudjuk megközelíteni a Járdányi Paulovics István Romkertet, amely a római kor egyik legjelentősebb emlékhelye. Szombathely központjában, az 1930-as évektől tárták fel a Kr. u. 50 körül alapított Colonia Claudia Savariensium épületcsoportjait. Az ásatásokat Járdányi Paulovics István vezetésével kezdték meg a régészek, és a mai napig dolgoznak rajta. A mai romkert már túlterjed az egykori püspökkert határain. A 4. század elején építették a hatalmas császári fogadásra alkalmas palotát, ugyanis, Nagy Constantin, valamint I. Valentinianus császárok is töltöttek el itt időt. A császári palota épülettömbjéből kitűnik a 50x17 méter nagyságú fogadóterem, amely padozatát színes mozaikszőnyeg díszítette. A mai ismeretek szerint ez a mozaikfelület volt Pannonia provincia legnagyobbika.(Jelenleg a felújítási terv miatt elszállítva.) Korábban a romkertben az egykori bazaltkő borítású úton sétálgatva megtekinthettük a hajdani Mercurius szentély alapjait és a nyolcszögletű fürdőházat, amelynek külső falát falfestményekkel díszítették. A bazaltkő borítású út kereszteződésénél vámház, fazekasműhelyek és boltok álltak. A Smidt Múzeum a Berzsenyi tér és a Hollán Ernő út sarkán helyezkedik el, a múzeum magángyűjteményét Smidt Lajos sebészorvos adományozta a városnak. A tér kedvelt a fiatalok körében, diákok találkozó helye, mivel itt van az egykori Berzsenyi Dániel Főiskola, ma már az ELTE Savaria Egyetemi Központ. A tér mára szinte teljes mértékben burkolt, kisebb zöldterületei sziget-szerűen helyezkednek el a burkolatban.

A Perintparti Sétaút kialakítása 1901-ben történt. Hossza: 2,2 km.

Weöres Sándor (1913-1989) szombathelyi születésű költő, író és műfordító szobra a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ és a főiskola közötti sétányon látható. Az alkotó az idősödő költőt jeleníti meg. Padjának támlájába a következő sorokat vésték:

„Ez a város születésem helye….

"1965-ben a nagy szombathelyi árvíz idején ezekkel a sorokkal dedikálta kötetét egy barátjának az író, és a jelenben ezen idézet mellett üldögél nyugalomban és a kedvenc macskáját simogatva. Az író szobrával szemben áll egy mesevilágot idéző útjelző tábla, amely Weöres Sándor rajza nyomán készült el. A szoborkompozíció nem véletlenül került a MMIK közelébe, hiszen főleg az ifjúságnak szól és a Perint-patak is a közelben csordogál. Ha arra jár pihenjen meg és simogassa meg a macskát ön is!" "Most már itt ül köztünk Weöres Sándor, jobb kezével a zakójába kapaszkodik, bal kezével a cicáját simogatja, és […] nézi az útjelző táblát, egyik kitalált birodalmának jelzőjét (Nimolitánia felirattal), aminek tartórúdján további irányjelzők forgathatók körbe-körbe, olyan fantázianevekkel, mint: Jenina, Kuatio, Amolo, Meena, Siopa, Ankena, Emora. Városok-e ezek valóban? Vagy eszmények? Vágyak? Korunk labirintusában ki mit keres. De a táblák elforgathatók, vagyis a rosszból jó lehet." – olvasható egy 2007. március 19-re keltezett cikk híradásában. (Fotó 52.) A cikk azt is sugallja, hogy a szobor avatása az előző napon, azaz Sándor napján, vagyis 2007. március 18-án történt.

Weöres Sándor szobra ( Veres Gábor, 2007, Fotó 53.) - A szobornál kedvünk szerint egy-egy Weöres Sándor verssel emlékezünk.

A park létesítése Éhen Gyula polgármester nevéhez kapcsolódik, a földmunkák 1897-ben készültek el, még ez év őszén a növényeket is betelepítették. 1924-ben a parkot kibővítették, 1938-ban emlékfát ültettek a Felvidék visszacsatolásának emlékére – egy vörös tölgyet. A világháború után 1958-ban hozták rendbe majd 1959-ben olajat keresve kutatófúrások voltak a parkban, de olaj helyett termálvizet találtak. Ezt követően épült meg a fürdő, ez erősen csökkentette a park területét.

1996-ban ismét felújították a parkot, kiemelt virágágyakkal, a régi szökőkutat virágokkal ültették be. A park meghatározó eleme a hármas hársfasor, feketefenyőt, gyantás cédrust, török mogyorót,vérbükköt, platánokat, különböző fenyőket, tiszafát egy óriási zöldjuhart érdemes megnézni.

Terület: 16600 m² A Szépítő Egyesület parkosítási koncepciója 1894-ben a Szépítő Egyesület céljainak megfogalmazásával már egy parkosítási koncepciót dolgozott ki: „a város egész környékét sétányokkal, kellemes fasorokkal kívánjuk körülövezni, árnyas ültetvényeket létesítünk, üdülést és szórakozást nyújtván a nagyközönségnek.” Az 1897. évi közgyűlésen jelentették be, hogy az Ezredévi park földmunkálatai befejeződtek és folytatódhat az ültetvényesítés. Az Ezredévi park további szépítésére a polgármester 100 forint segélyt adományozott. 1898-ban az Ezredévi parkot az Árpád út felé bővítették és parkosították. 20 darab vaspadot állítottak fel a parkokban, amelyekhez szükséges fémet az egyesület, a fát pedig a város fizette. Farkas Ferenc elnök az egyesület 1900. február 4-én megtartott választmányi ülésére munkaprogramot állított össze, amely az 1900-as esztendő feladatait tartalmazta: „Amennyiben az egyesületnek már eddig is igen sok ültetvénye van, első gondja legyen, hogy ezeket fenntartsa és ápolja. A víztorony körül elterülő térnek az ősszel meg­kezdett rendezése befejeztessék. Hogy az ezredévi és a Szent István park fái, ültetvényei és gyepes részei a száraz nyár folyamán jobban öntözhetők le­hes­se­nek az ezredévi parkban és a Szent István parkban pedig 8 hydranst akar felállítani. Egyúttal megkeresendő a városi hatóság, hogy az ezredévi park elején már fennálló közkutat más alkalmasabb pontra helyezze át és a Szent István parkban egy új közkutat állítasson fel.” Az egyesület és Szombathely ekkor még jó kapcsolatát, egymásra utaltságát példázza, hogy a polgármester Éhen Gyula a két nagy városi park – a Szent István és az Ezredévi – kialakítását Farkas Ferenc elnökkel karöltve végezték. 1901. március 3-án megtartott közgyűlésen Farkas Ferenc terjesztette elő elnöki jelentését az 1900-as esztendőben végzett munkáról. Beszámolt a Szent István és az Ezredévi parkok gondozásáról. 1902-ben kérelemmel fordultak a Vas­vármegyei Elektromos Művek Részvénytársasághoz, hogy az Ezredévi park­ba két lámpát jutányos áron állítsanak fel. 1912-ben Országh László ez után azt javasolta, hogy az egyesület követelje meg a várostól az Ezredévi park mögött lévő, általa „közegészségügyi merényletnek”nevezett szemét lerakóhely azonnali megszüntetését, feltöltését. Véleménye szerint, a szemétgyűjtő telepet Szombathely déli részébe, a gyepmesteri telep mellé célszerű áthelyezni. Az így nyert területet hozzá lehetne kapcsolni a városi faiskolához, majd a szeméttelep és a park közé ékelődő Nagy Je­nő-féle telket megvásárolva, összesen 1200 négyszögöles területet nyernének. Az így kialakított nagy park pedig kiállítás, népünnepély tartására is alkalmas lenne. Szociális érzékenységgel rámutatott arra, hogy „nincs jogosultsága a város szűkkeblűségének akkor, amikor lakosai egészségéről s mikor a munkában görnyedő néposztály vasár és ünnepnapi üdüléséről van szó.” Az ily módon kibővített Ezredévi park tervezését a budapesti Hein János műépítészre kívánták bízni, aki Éhen Gyula polgármestersége alatt a Szent István parkot tervezte. A tervezés költségeit a Szépítő Egyesület vállalta, s ha a város is elfogadja az elképzelést, a park elkészítésének teljes összegét is fedezi majd. Valóban igaz az, hogy e nagy zöldterületek nem öncélúan, egy-két megszállott botanikus, vagy csupán a gazdag polgárság sétáló kedvéért hozták létre. Szombathelyen népszerű szokássá vált, hogy a lakosság szabadidejében, főként vasárnap, tömegesen látogatta a parkokat, sétányokat. Az indítványban tehát szociális összefüggést is kapott a parkosítás. Országh László nemcsak szociális, ha­nem piaci gondolkodásról is tanúbizonyságot tett. Még több kisebb javaslatot is felvetett, de a későbbi megvalósítás szempontjából legjelentősebb indítványa az Ezredévi park kibővítésének terve volt. Átgondolt, mindenre kiterjedő és egymás­sal is összefüggő indítványait a jelenlévők régóta nem tapasztalt lelkesedéssel fogadták, s elhatározták, hogy memorandumot terjesztenek a város felé, mely szerint: ha a Nagy Jenő-féle telket megvásárolják, akkor az egyesület egész vagyonát a leendő park kialakítására fordítja. 1913-ban kérelemmel fordultak a tanácshoz, melyben nagy cél, a Millenniumi park kibővítése mellett, több kisebb tennivalóra is elhívták a figyelmet. Az 1913. év városszépítési munkálatai a következők voltak: a Császtói park­ban elültettek 92 akác- és tölgyfát, a Szent István parkba futórózsákat telepítettek. Őriztették a Szőlősi sétányt és öntözték az oda ültetett bokrokat. Három új padot helyeztek el az Árpád úton, kifestették az Ezredévi park és a Szent Ist­ván park jelzőtábláit és sorompóit. Az 1917. évi közgyűlésen már elismerték a polgármester addigi működését, főként azért, mert megkezdte a vízművek védterületén lévő parkosítást, s dűlőre vitte a Millenniumi park kibővítéséhez szükséges Nagy Jenő-féle telek megvásárlását. 1917. június 8-án tartott közgyűlésen határozták el a Nagy Jenő örökösei tulajdonát képező ingatlan megvételét. Döntés születte a 9258 négyszögöl kiterjedésű területnek park céljaira - 80 000 koronaértékben – való megvásárlására. Meghívtak egy országos hírű kertépítő szakértőt, akivel bejárták a parkokat, s akivel a polgármester az egyesület vezetőségének jelenlétében tárgyalásokat folytatott. Jelentős eredménynek számított, hogy Kiskos István Klosovszky Ernő városi mérnököt, az egyesület titkárát bízta meg a Nagy Jenő-féle telek és a vízművek védterületének bejárásával. 1923-ra még jobban felgyorsult az inflációs folyamat, amelyet úgy igye­kez­tek ellensúlyozni, hogy a rendes tagdíjat visszamenőleg 200, az alapító tagdíjat pedig 5000 koronára emelték. A nehéz idők ellenére dolgoztak, olyan cé­lo­kat tűztek ki maguk elé, amelyek nem igényeltek anyagi áldozatot. Elhatározták, hogy a nyár folyamán Szombathely összes parkját és fasoros sétaútját megvizsgálják és azokat a fákat, amelyek más fákat elnyomnak kivágják, vagy ha lehetséges más helyre ültetik át. Továbbra is kérték a várostól, hogy a Millenniumi parkot a Nagy Jenő-féle telekkel bővítsék ki. 1932-ben kezdett először megmutatkozni annak a küz­delemnek az eredménye, melyet eddig néhány ember folytatott a fennmaradásért. Hiszen az egyesület indítványára megvalósult a Szent István park, a Csász­tói park, az Ezredévi park, a vízművek védterületének befásítása stb. 1943-ban az egyesület te­en­dői köz­igazgatási feladatokká váltak, így értelmetlenné vált az eredeti célkitűzés szerint működni, de számba véve alkotásait, elvetette a megszüntetés gondo­latát. Ha közvetve is, de részt tudott venni a város szépítésében, „gondolatokat, ötleteket termelt … amelyek részben már meg is valósultak.” Hosszan sorolta a példákat, így valósulhatott meg a vízmű védterületének parkosítása, az Ezredévi park kibővítése, a Brenner park megvásárlása. 1949-ben így ért végett a Szombathelyi Szépítő Egyesület történetének közel hatvan évig tartó első szakasza. Ez időszak alatt számos kiváló szombathelyi polgár önzetlenül és lelkesen, kitartóan és nagy szakértelemmel dolgozott szűkebb hazájának szépítésén, melynek eredményeként Szombathelyt a mai napig a parkok és virágok városaként emlegetik. 1969-ben a város meglévő parkjai mellé tervbe vették mér több zöldövezet kialakítását, ezért kidolgozták a város 20 éves zöldövezeti fejlesztési tervét. 1996-ban kezdeményezte az egyesület, hogy a millecentenárium alkalmából az Ezredévi park kapja vissza régi nevét.

(Forrás: A Szombathelyi Szépítő Egyesület története 1885 – 2000 című könyv)

Az Ezredévi park helyi jelentőségű védettséget élvez, hatályba lépés éve 1998, kiterjedése 1,66 hektár. 2010-ben és 2011-ben a Takarítási világnap alkalmából szemétgyűjtési akciót szervezett az egyesület az Ezredévi parkban.

Szombathely szívében egy ékszer a Csónakázó-tó. Amennyire régi Szombathely város, azaz Savaria története, annyira fiatal a település szívében található Csónakázó-tó kialakulásáé. A szombathelyi Csónakázó-tó múltja a 60-as évekre nyúlik vissza, amikor is az agyagbányászat miatt kialakult területet az Arany-patak táplálásával elkezdték vízzel feltölteni, hogy egy Horgász- és Csónakázó tavat létesítsenek.

Szombathely "Zöld Szíve", a város egyik gyöngyszeme kellenes, nyugodt környezetben várja a pihenni, sportolni és szórakozni vágyókat.

A régi Felszabadulási emlékmű Szombathelyen a Csónakázó tó és az uszoda közelében, az Ezredévi parkkal szemközt a domb tetején magasodik. 1968-69 között épült, a tervezője az a Heckenast János Ybl-díjas építészmérnök, akinek a város rengeteg építészeti remeket köszönhet. A zászlókat formázó Felszabadulási 25-ödik évfordulójára épített emlékmű megmaradt 1990 után is. A park társadalmi munkában épült az évfordulóra. Szép szalagágyak, szalagszerű díszcserjesáv díszíti, közepe népszerű kutyafuttató terület.

A Felszabadulási emlékművet 1970-ben a 25. évfordulón avatták fel. Korábban, egészen 1989-ig Szombathely címerének központi motívuma volt, azonban később az emlékműről lekerült a vörös csillag és a város címere is változott. A nagy hidegek idején, télen érdemes a Felszabadulási emlékművet sűrűn látogatni, ugyanis a dombos oldalon, hóágyúzott szánkópálya várja a téli szórakozásokat kedvelő fiatalságot. Az emlékmű elbontásán vagy hasznosításán a város már gondolkodott, azonban az nagyon sok pénzébe kerülne. 29 méteres magasságával minden más szobor a feléig ér, ráadásul talán az egyetlen kommunista alkotás az eredeti helyén. 1968 végén Szombathely vezetése rémisztő felismerésre jutott: rádöbbentek, hogy két év múlva lesz az ország felszabadulásának negyedszázados évfordulója, és a városban nincsen egyetlen méltó (értsd nevetségesen, kommunistásan, eltúlzottan nagy) emlékmű, mely előtt – jelentéktelen mivoltukat átélve – ünnepelhetnék a nevezetes dátumot. Bár már 1962-ben felmerült a megyei Végrehajtó Bizottság köreiben, hogy jó lenne legalább egy Szovjet Hősi Temető létrehozása, ám a témára beérkezett vázlatok nem nyerték el a bírálók tetszését. Annak ellenére, hogy oszlopcsarnokos mauzóleum és hagyományos emlékműforma is szerepelt a pályamunkák között, érzelmi – és valószínűleg anyagi – okokból akkor nem hirdettek győztest, és nem is építettek semmit. A munka végül a körmükre égett, és nyolc helyett alig két év alatt kellett valami látványosat tető alá hozni. A megyei és városi vezetés ekkor hamar összerótt egy pályázatot az oladi dombtetőn, az akkori Gagarin úton létrehozandó monumentum tervezésére, kizárólag vas megyei építészek számára. Azonban az 1968 januárjában kiírt versengésre beérkezett 7 művel újra csak elégedetlenek voltak. Az 1968 június 7-ei eredményhirdetéskor az egyik esetében például azt rótták fel, hogy szemléletében túlhaladott (jelentsen ez bármit is), míg a többi alkotás nem foglakozott kellő mélységben a problémával. Ezek a munkák, csak mint emlékműre tekintettek a megalkotandó projektre és nem próbálták annak ideológiai fontosságát kellően kiemelni. Valójában a pályázatot nem nyerte meg senki, ugyanakkor két második helyezettet is hirdettek, ráadásul ugyanannak az építésznek, Heckenast Jánosnak a személyében, aki 3 hónappal később már Ybl díjasnak is nevezhette magát a szombathelyi vérellátó alközpont tervezéséért. Az ő két pályamunkájának elképzeléseit egyesítették végül egy valóban grandiózus tervben, melynek kivitelezését az ünnepségek előtt éppen egy évvel, 1969 áprilisában kezdtek meg. Az építés mellesleg magában foglalta egy négyezer fő befogadására alkalmas dísztér kialakítását is az emlékmű előtt, hogy valóban méltó lehessen az a bizonyos tisztelgés. Az emlékmű - mely ma is látható – még a mostani ember számára is lenyűgöző. Két lobogó zászlót ábrázol, melyeket az 1945-ös évszám köt össze. A magasabb zászlón pedig egy bronzból készült (vörös)csillag nyert elhelyezést. Ráadásul mindez mellbevágóan egyszerű, szürke betonanyagból. Bár akkoriban nem volt túlságosan divatban az ilyesmi, ám a városi vezetés különböző szakemberek véleményét is megkérdezte az emlékmű kapcsán. A válaszok között ugyan volt néhány félénk kifogás (az odavezető szerpentin miatt csak az út végén látható a mű teljes egészében, miért nem a városközpontban áll, stb.) valójában kedvező volt a fogadtatás. A munka pedig megkezdődött. Ha nem is mondhatjuk ki, hogy a piramisok építését idézték az erőfeszítések, de beszédes adat, hogy a kivitelezés idején a Vas Megyei Építőipari Vállalat összes állványzata(!) használatban volt és az ország más részeiről is hozattak kőműveseket a munkálatokhoz. A műalkotáshoz 150 tonna, míg a zsaluzáshoz további 60 tonna cementre volt szükség, és egy időben folyamatosan 25-30 kőműves dolgozott rajta. A kész alkotás 414 köbmétert hasít ki a környezetéből, 3,2 méterre nyúlik a föld alá (az alap) és legmagasabb pontja 29 méterre tör a kék égbe. Összehasonlításként: a pákozdi Miskahuszár szobor 12,5- a Gellért-hegyi szabadságszobor pedig (talapzat nélkül) kevesebb, mint fele, 14 méter magas. Valójában, ha szoborként fogjuk fel ezt a monumentumot, akkor ez a legmagasabb az országban. Annak ellenére, hogy az országban a kommunista éra szobrait és emlékműveit legtöbb helyen eltávolították, a szombathelyi Felszabadulás Emlékműve a mai napig is létezik, változatlan helyen és formában. Igaz egy ilyen monstrum elbontása közel akkora megterhelést jelentene a város számára, mint amennyit a felépítése igényelt.

A Jókai Mór utca melletti nagy parkok egyike, Szombathely népszerű angolparkja. A Szépítő Egyesület kezdeményezésére eredetileg füvészkertnek készült. Területén korábban szántók és szőlők voltak, Éhen Gyula polgármester sajátíttatta ki a város részére. Tervezője Hein János budapesti kertész, 1898-ban indult az építés, 1899-ban vehették használatba a városi polgárok. Kedvelt pihenő és szórakozó helye lett a városnak, növényállománya a bogáti, körmendi és horpácsi gyűjteményes kertekből származik, javarészt adományként. A háború pusztításait 1946-ban igyekeztek eltűntetni, 1958-ban részlegesen felújították, 1963-ban a Turista szálló építésével területe megnagyobbodott. 1997-ben készült el az utolsó felújítás. Jellegzetes építmény a parkban a víztorony, mely 1898-ban épült, ma ipari műemlék. Itt állt a kioszk a hajdani szökőkút közelében, 1945 után rejtélyes körülmények között leégett. A kioszk feletti dombtetőről szép kiállítás nyílt, a kilátó terasz helyén étterem épült. Itt találjuk Erzsébet királyné fáját, egy öreg nagylevelű hársat. A 83-as gyalogezred elesett hőseinek állítottak emléket, ez Merkly Ferenc 1931-ben készült műve. A Kálvária kápolna mellett a Nagyasszonyunk fogadalmi szobor áll, a kápolna körül 1951-ben szabadtéri színpadot létesítettek. Érdekes játszótér volt a parkban rózsalugassal. Ebben a parkban római emlékek is találhatók, ilyen Szombathely (Savaria) római amfiteátruma, melyre már csupán egy félkör alakú bemélyedés emlékeztet a domboldalban. Itt ítélték halálra 303 körül Szent Quirinus sisciai püspököt, mert nem volt hajlandó áldozatot bemutatni a pogány isteneknek. Quirinust malomkővel a nyakában a Sibaris (ma Perint) patakba dobták. (Koller két meghajlított vaslemeze a római színházra emlékeztet. A 'kivágott ábrák' egyike Quirinus kivégzésének előkészületét mutatja be, másik ábrázolás Szent Mártonhoz kapcsolódik, mely Márton kivesszőzését ábrázolja. (Óperint utcai Emlékhely) Szombathely Kálvária utcájában, a park végén áll Szent István szobra, melyet 1996-ban állítottak, a millecentenárium tiszteletére. A szobor Tornay Endre András Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. A parkban liliomfák, tulipánfák, tölgyek, juharok, fenyők, köztük egy óriás jegenyefenyő, tiszafák, platánok díszlenek. A korábbi szökőkutat egynyári virágokkal ültették be.

A Brenner park a Gyöngyös patak partján fekszik. Szép növényzete közül kiemelhetők a páfrányfenyők, a víztorony körüli platánok, a szép, idős örökzöldek. A Brenner parkterületén magasodó 1926-ban épült Víztorony, a 80-as évek elejéig szolgálta a szombathelyiek vízellátását. A műemlék jellegű épület jelenleg zárva van, de a város tervezi a Víztorony rehabilitációját, turisztikai felhasználását. A Brenner parkban álló épület, valaha a Brenner Villa volt, mely a modern városban a város kaszinójaként üzemelt. Mellette találjuk Gaál Tamás 1989-ben felállított Zuhatag című szobrát. Szintén a parkban 1950-ben állították fel Puskin szobrát, melyet restaurálva 2009. július elején helyeztek vissza. 1966-ban alakították ki a KRESZ-parkot, ami még ma is népszerű szórakozási helyszíne a kisgyermekes családoknak. A KRESZ-park vagy más néven Közlekedési Park lehetőséget nyújt a kerékpáron száguldozó kisiskolásoknak, hogy a közlekedési szabályokat elsajátítsák, és gyakorolják. A parkot aszfaltozott 600 méter hosszúságú kis közutakkal, útjelzésekkel és működő jelzőlámpa-rendszerrel szerelték fel. Az, akinek nincs saját járműve, kölcsönözhet is a park garázsából.

A kiegyezés idején, Szombathelyen még nem létezett közpark, de a kérdéses terület sem tartozott a 19. században még szervesen a város belterületéhez. Az egykor Szőkeföldének is nevezett nemesi birtok a 20. század elejére a település fontos zöldterületévé vált. A szőkeföldi birtok központja a Práter nevet viselte, mind a helyi szóhasználatban, mind helyrajzi megjelölésként. Tartalma és terjedelme többrétű volt, hiszen vonatkozott a központi épületre, az uradalom tartozékaira is, sőt szinonimaként is használták. A „Szőkefölde” és a „Práter” helynevek, a tulajdoni viszonyok alapvető megváltozása után szinte teljesen feledésbe merültek Szombathelyen. A város területén belüli, a Batthyányak kezében lévő legnagyobb feudális eredetű világi földtulajdon a 19. század végén polgári tulajdonba kerülve felszámolódott. Az 1920-30-as években a Práternek is hívott területek adásvétel útján a város tulajdonába kerültek. Nyilvános parkokat – a Gáyer- és Brenner-parkot, majd Puskin-ligetet – hoztak létre itt. Az eredeti területnek és az ott létezett parknak nem volt különösebb kertépítészeti jelentősége, de napjainkban, feltételezhetően, a legrégibb eredetű és növényállományú közparkoknak tekinthetők Szombathelyen. A faállomány ritkább volt a jelenleginél, viszont nagyobb gyepfelületek, virágcsoportok élénkítették a képet. Ezek a zöldterületek az 1930-as évek közepétől már közparkokként funkcionáltak, amelyek azóta is számos fontos funkciót töltenek be a városlakók életében. Nem csak játszótérként, sporttérként, emlékezeti helyként funkcionálnak, de a Gáyer-park például a Savaria karnevál „Kalandvár” elnevezésű gyermekrendezvényének is helyet ad. A város ezen területének története jól dokumentált, számos levéltári és könyvészeti forrás, korabeli fotó őrzi az események, rendezvények emlékét. Az itt álló építmények is jelentősek: gondoljunk csak az egykori Brenner-villára, vagy a város „fiatalabb” víztornyára. (Forrás: Bajzik Zsolt tanulmányából) A Gayer Parkról: A Gyöngyös patak partján fekszik, közel a város szívéhez a Gayer Park. A park árnyas fái között rendezik meg minden évben a Savaria Történelmi Karnevál gyermek helyszínét, a Kalandvárat, mely számos játéklehetőséget biztosít kicsiknek és kicsivel nagyobbaknak egyaránt. Sportpályáin kosárlabdázni és focizni is lehet, játszótere változatos időtöltést biztosít a gyermekeknek. A park virágágyásokkal övezett terén került elhelyezésre a park névadójának, Dr.Gáyer Gyulának a mellszobra, bíró, botanikus, muzeológus Kis Czellben született 1883-ban. (Fotó 6, 7) Szülőházát a második világháború vihara elpusztította. Már első iskolájában kitűnt tehetségével, kilencévesen állatokat, növényeket ismertetett. Kedvét lelte a növények rajzolásában, térképek készítésében. Szombathelyen a múzeum természetrajzi osztályának vezetőjeként a megye botanikus rendszerén dolgozott. Megalapozta a dendrológiai (növényrendszertani) gyűjteményt, a termés- és toboz gyűjteményt, a tájkép gyűjteményt és a természettudományi szakkönyvtárat. Dr. Gáyer Gyula mellszobra információk: Szépen rendben tartott, virágágyásokkal övezett, róla elnevezett parkban került elhelyezésre Gáyer mellszobra. A park elnevezésekor lekerült az ékezet.

Források:

- Salamon Nándor: Rumi Rajki István szobrászművész élete és alkotásai; Magyar Nyugat, Vasszilvágy, 2009 - Rumi Rajki István műveinek jegyzéke

- A (Rumi) Rajki István család iratai - MNL VAML XIII.70. 3.15. 2. f. (Gayer Gyula dr. emlékművének felavatása (1934. IX. 6.)