Tudósok és művészek nyomában VI.

Egyetemi tanulmányait 1912-ben kezdte, de csak az első világháborús frontszolgálat után 1922-ben fejezte be. Az Eötvös Kollégium tagja volt. Doktori címét "A szombathelyi székesegyház és mennyezetképei" önálló kötetben is megjelent dolgozatával szerezte meg. Egyetemi tanulmányait 1912-ben kezdte, de csak az első világháborús frontszolgálat után 1922-ben fejezte be. Az Eötvös Kollégium tagja volt. Doktori címét "A szombathelyi székesegyház és mennyezetképei" önálló kötetben is megjelent dolgozatával szerezte meg. Szombathelyen tanított. 1925-26-ban ösztöndíjasként az európai barokk művészetet tanulmányozta Németországban és Itáliában. A magyarországi barokkról és Maulbertsch művészetéről több könyvet írt. 1929-ben egyetemi magántanár lett. A II. világháború után a Magyar Országos Levéltár kinevezett igazgatója volt. Budapesten halt meg. Végakaratának megfelelően a szombathelyi Szentmárton úti temetőben nyugszik. 1993 óta utca viseli nevét. Légszeszgyár utcai szülőházát 2006-ban emléktáblával jelölték meg.

Bernstein Béla, az egyik legnagyobb magyar zsidó történész és az első, aki a magyar zsidóság múltjáról írt jelentős munkát. Várpalotán született. A budapesti Rabbiképző növendéke lett, egy tanévet a breslau-i (ma Wroclaw) Jüdisch-theologisches Seminarban töltött. 1890-ben bölcsészdoktori oklevelet nyert Lipcsében. 1892-ben Szombathelyre került a tekintélyes és művelt hitközség élére, az 1880-ban Schöne híres bécsi építész tervei alapján épült szép új templomba. A zsidó népiskolában 1861 óta magyarul folyt az oktatás, amelyet Bernstein Béla 1897-ben egy Héber Tanfolyam létrehozásával erősített. Nagy gondot fordított az iskolára, amelynek történetét megírta és 1896-ban Budapesten meg is jelentette. Bernstein Béla, az egyik legnagyobb magyar zsidó történész és az első, aki a magyar zsidóság múltjáról írt jelentős munkát. Várpalotán született. A budapesti Rabbiképző növendéke lett, egy tanévet a breslau-i (ma Wroclaw) Jüdisch-theologisches Seminarban töltött. 1890-ben bölcsészdoktori oklevelet nyert Lipcsében. 1892-ben Szombathelyre került a tekintélyes és művelt hitközség élére, az 1880-ban Schöne híres bécsi építész tervei alapján épült szép új templomba. A zsidó népiskolában 1861 óta magyarul folyt az oktatás, amelyet Bernstein Béla 1897-ben egy Héber Tanfolyam létrehozásával erősített. Nagy gondot fordított az iskolára, amelynek történetét megírta és 1896-ban Budapesten meg is jelentette. Már Nyíregyházán volt, amikor 1914-ben kiadta A zsidók története Szombathelyen című munkáját. Itt alkotta meg élete főművét, az 1898-ban elkészült: A negyvennyolcas magyar szabadságharc és a zsidók című monográfiát, amelyhez Jókai Mór írt előszót. Munkája azóta is nélkülözhetetlen mind az 1848-49. évi szabadságharccal, mind a zsidósággal foglalkozók számára. Lelkipásztori tevékenysége mellett számos elfoglaltsága volt. Az Országos Rabbiegyesület elnöke és az Országos Rabbiképző Intézet "vezérlő bizottságának" tagja volt. Részt vett az Izraelita Magyar Irodalmi Társaság bibliafordításában. 1909-ben a nyíregyházi gyülekezet élére került. A visszaemlékezések szerint ő volt a közösségnek évszázados történelme során a legkiválóbb rabbija, az egész város szerette és tisztelte. Nagyon hatott rá az első világháború és annak szerencsétlen befejezése. Trianoni béke elleni templomi beszédét "Magyarország igazságáért!" címmel adták ki. 1939-ben már a zsidótörvények szorításában adta ki főműve átdolgozott kiadását. Könyve vészjósló függelékeként, a 48-as zsidó honvédek leszármazottainak az országgyűlés mindkét házához intézett folyamodványát olvashatjuk, amelyben mentesítést kérnek a zsidótörvény alól! Nem kapták meg. Bernstein Bélát 1944-ben gettóba zárták. Fia elintézte Budapestre menetelét, de ő nem hagyta el híveit. Velük ment Auschwitzba, tudta mi vár rá, csak egyszerű, fekete, jegyzetekkel zsúfolt Bibliáját vitte magával a vagonba. Hitközsége többségével együtt sohasem tért vissza. 2000 óta utca viseli nevét Szombathelyen.

Egyetemi tanulmányait mint az Eötvös Kollégium növendéke Bp.-en kezdte, majd ösztöndíjjal az USA-ban (Rollins College) fejezte be. 1932-től Bp.-en volt gimnáziumi tanár. 1935-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1937-től az Eötvös Kollégium tanára, 1942-től egyetemi magántanár a bp.-i bölcsészkaron (angol irodalomtörténet), majd 1947-től 1950-ig és 1957-től 1969-ig az angol nyelv és irodalom tanszékvezető tanára a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). Egyetemi tanulmányait, mint az Eötvös Kollégium növendéke Budapesten, majd ösztöndíjjal az USA-ban a Rollins College-ban végezte. Budapesten gimnáziumi tanárként szerzett bölcsészdoktori oklevelet. 1937-től az Eötvös Kollégium tanára, 1942-től Budapesten az angol irodalomtörténet egyetemi magántanára, majd 1947-től az angol nyelv és irodalom tanszékvezető tanára volt a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen (KLTE). Főszerkesztőként irányította a hétkötetes Magyar Nyelv Értelmező Szótárának munkálatait. A neve alatt kiadott különféle terjedelmű angol-magyar. és magyar-angol szótárak egymilliót meghaladó példányszámban jelentek meg. 1963-ban megindította a KLTE angol tanszékének évkönyvsorozatát, a hazai anglisztika egyik legfontosabb fórumát. USA-beli tanulmányútjai révén Angol Filológiai Tanulmányok (Hungarian Studies in English) címen megjelent publikációk jelentős mértékben járultak hozzá az amerikanisztika magyarországi fejlesztéséhez. Fő kutatási területe az angol és amerikai irodalom története volt. Foglalkozott az angol és magyar művelődési kapcsolatok alakulásának egyes korszakaival is. A londoni Institute of Linguists 1970-ben szaktudománya művelésében elért eredményeiért „Jubiláris Aranyérmével” tisztelte meg. Az angol kormányzat hetvenedik születésnapján, „az angol nyelv és kultúra terjesztésében vállalt szerepéért” a Brit Birodalmi Lovagrend. Parancsnokává” (C.B.E.) nevezte ki. Szombathely város, születésének centenáriumán Batthyány tér 9. sz. szülőházán emléktáblát helyezett el.

Lackenbacher Andor néven született. Jogot és bölcsészetet hallgatott Budapesten, majd a párizsi Sorbonne-n. 1905 és 1906 között a Pesti Napló párizsi és balkáni tudósítója, majd 1910-tôl 1919-ig az Est munkatársa volt. Lackenbacher Andor néven született. Jogot és bölcsészetet hallgatott Budapesten, majd a párizsi Sorbonne-n. 1905 és 1906 között a Pesti Napló párizsi és balkáni tudósítója, majd 1910-tôl 1919-ig az Est munkatársa volt. Első regénye "A szeszélyes lány hangulatai" 18 éves korában jelent meg 1911-ben évben adták ki első fordításkötetét –Társszerzőként közreműködött a Nagy francia forradalom és Napóleon című három kötetes történelmi munkában is. 1912-1917 között kilenc további kötete jelent meg. Rendszeresen publikált a Nyugat-ban azután is, hogy 1919-ben Párizsba költözött. 1934 és 1939 között a Reggel párizsi tudósítója volt. Saját tulajdonú hírügynökséget alapított, tudósítói iskolát működtetett. Hírlapíróként a L'Ouvre című napilap és az Orient et Occident című folyóirat munkatársa volt. A magyar irodalom és a magyar kultúra franciaországi népszerűsítője volt. Írásai német és svájci lapokban is megjelentek. Franciára fordította Molnár Ferenc jelentősebb munkáit, amelyek közül a Pál utcai fiúk és a Liliom több kiadást is megért. A második világháború után Magyarországon már nem volt lehetősége publikálni. A Párizs melletti Eaubonne-temetőjében nyugszik.

Lancsics Bonifác Szombathelyen született, Grazban logikát tanult, majd Nagyszombatban bölcseleti tanulmányokat folytatott. 1693-ban lépett Szent Benedek Rendbe. Filozófiát Pannonhalmán, teológiát pedig Nagyszombat egyetemén hallgatott. 1710-ben szentelték pappá. Pannonhalmán hitszónok és novíciusmester majd a gazdasági természetű ügyek magisztere volt. 1710 -1714 -ig a somogyi tizedek beszedője, 1715-től egy évtizeden át főmonostori perjel volt. Vaskos kéziratait négy kötetben őrzi a főmonostori levéltár. Lancsics Bonifác ahol csak megfordult, recepteket gyűjtött. Lancsics Bonifác Szombathelyen született, Grazban logikát tanult, majd Nagyszombatban bölcseleti tanulmányokat folytatott. 1693-ban lépett Szent Benedek Rendbe. Filozófiát Pannonhalmán, teológiát pedig Nagyszombat egyetemén hallgatott. 1710-ben szentelték pappá. Pannonhalmán hitszónok és novíciusmester majd a gazdasági természetű ügyek magisztere volt. 1710 -1714 -ig a somogyi tizedek beszedője, 1715-től egy évtizeden át főmonostori perjel volt. Vaskos kéziratait négy kötetben őrzi a főmonostori levéltár. Lancsics Bonifác ahol csak megfordult, recepteket gyűjtött. 1697-es latin nyelvű "Orvosi könyvecskéje" a különböző betegségek gyógyításáról szóló kéziratos munka. Tinktúrákon, alkoholos oldatokon, teákon és egyéb főzetek leírásán kívül ismer kenőcsöt, szappant, borecetet, olajos kivonatolást is. Sajghó Benedek főapát 1725-ben látogatott Dömölkre, ahol összeomlott kolostort, repedező falú templomot és gazdasági leromlottságot talált. Szemléje után Lancsicsot jószágkormányzónak küldte ide, de ő nemcsak az apátság gazdaságát, hanem a környék lelkipásztori gondozását is szívügyének tekintette. Azon dolgozott, hogy az egykori Mária-kegyhely jellegét felújítsa. Már 1725-ben zarándoklatra hívta Kemenes-vidék papjait és híveit. Lancsics pannonhalmi évei alatt is bizonyította Regnum Marianum-i elkötelezettségét. 1715 előtt írta a Magyarok Nagyasszonyának máig ismert legkedvesebb himnuszát, a tíz versszakból álló "Boldogasszony anyánk" kezdetű Mária-éneket, amely rendtársa, Szoszna Demeter kéziratos énekes könyvében olvasható. A szerző beazonosítását segítette, hogy a szöveg eredeti versszakainak kezdőbetűi összeolvasva a BONIFÁCIUS nevet mutatták. E vers -népénekké válva-, szövegében is többször változott. 1793-ban Vácott már "nationalis cantio"-ként, azaz nemzeti énekként emlegették és hazánkban hosszú ideig himnuszként énekelték. Sorai a mindenkori magyarokat hazafias érzelmük megvallására késztették. Lancsics 1737 tavaszán hirtelen támadt betegségben halt meg. Pacher Donát, a dömölki apátság történetének krónikása így fogalmazott: "Amilyen nagy tisztességben élt, olyan nagy becsületben halt meg; igaz bencést kísértek utolsó földi útjában a résztvevő vendégek... Vele szállt sírba az apátság ébresztőinek legkiválóbbika". Hamvai a dömölki romtemplom alatti sírboltban nyugszanak. 2005 óta utca viseli nevét Szombathelyen.

Balogh Gyula 1837-ben született a Veszprém megyei Ihásziban. Pápán, Kőszegen és Szombathelyen tanult. A Pesti Jogi karra iratkozott be, de nem lett ügyvéd. Fiatalon irodalmi ambíciói voltak. Sok verset írt. 1859-ben Vas Gereben Képes Újságjának szerkesztője volt. 1861-ben saját fordításában jelentette meg Heine verseit. 1861–1867 között a körmendi járás esküdtje, majd Vasvár megye aljegyzője volt. 1867-től kiadta és szerkesztette a Vasmegyei Lapokat. 1870-ben kötetbe gyűjtötte saját verseit, megalapította és szerkesztette a Sopron Megyei Közlönyt. Újságjaiban nagy propagandát biztosított a Szombathelyi Régészeti Egyletnek, a Dalárdának, a Tűzoltó Egyesületnek és az állandó színháznak. 1876-ben kezdeményezője volt a vármegyei Berzsenyi ünnepségeknek, ezért főispáni kitüntetésben részesült. 1884-ben sikerrel pályázta meg a vármegyei levéltárosságot és felhagyott szerkesztői tevékenységével. A megyei iratok rendezése után Szombathely majd Győr város is vele rendeztette levéltárát. Érdeklődése fokozatosan a történelmi témák felé fordult. A megyei iratok rendezése közben kezébe kerülő érdekesebb iratokat forrásközlés szerűen, megyei és országos lapokban, köztük a Pesti Hírlapban is publikálta. Történelmi cikkeit, főlevéltárossá történt kinevezése után, 1895-ben adta ki a Klio szolgálatában című kötetben. Ezzel a művel helytörténetírói munkásságának legtermékenyebb évét zárta le. Már 1885-ben megjelent az 1809-es megyei insurrectioról és a francia megszállásról, valamint Vas vármegye 1848-as honvédségéről írt kötete. A Pallas lexikon őt bízta meg Moson-, Tolna-, Somogy-, Vas- és Zala megye történeti fejezeteinek megírásával. Munkatársa volt az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című monumentális műnek és ő írta a Sziklay-Borovszky féle monográfia Vas megyei kötetének történeti fejezetét. Munkásságáért elismerő oklevelet kapott az udvartól. Vas vármegye nemes családai című 1894-ben megjelent műve máig nélkülözhetetlen kézikönyv. E munkájával országos ismertségre tett szert. Kötetét a Századok című történelmi folyóiratban méltatták. Irathagyatékában országos ismertségű történészek gratuláló sorait olvashatjuk. Éppen e siker hatására megszaporodott genealógusi napszámos munkája. Nemesi és polgári családfák kutatásával és összeállításával kapcsolatos levelezése nagy mennyiségben maradt ránk. A könyv a hatalmas érdeklődés miatt, 1901-ben második kiadásban is megjelent. Balogh Gyula feltétlen érdeme, hogy a vasi levéltárosok közül elsőként fordult szűkebb pátriájának múltja felé. 1918-ban, 84 éves korában, 34 évi levéltári szolgálat után vonult nyugdíjba. 1921 áprilisában szívszélhűdésben hunyt el. 1956-tól egy Hunyadi útról nyíló utca viselte nevét, de ebből ma már csak a 19-es számú ház áll.

1906 április 19-én született Kálvária utca 3-ban, Szombathelyen. Detre (Dunst) László, a magyar csillagászat legnagyobb alakja. Apja Dr. Dunst János, Szombathely városának első főtanácsosa, aki életének utolsó két évében polgármester helyettes volt. Az apa eredetileg katonatiszt volt, de jogi doktorátust szerzett, s ezen a pályán gyors karriert futott be, négy éven belül jutott a városatya i pozícióhoz. 1901-ben feleségül vette a kisnemesi származású Beczkay Gizellát. Két gyerekük született: Klára (1903), László (1906). László 1924-ben jeles eredménnyel érettségizett a Szombathelyi Premontrei Gimnáziumban. Ugyanebben az évben gimnáziumi országos matematika i versenyt nyert, amely alapján felvételt nyert az Eötvös Kollégiumba. 1927-től a berlini Friedrich Wilhelm Universitaet (a mai Humboldt Egyetem) hallgatója volt, ahol 1929-ben doktorált. Albert Einstein, Max Planck, Max Laue és még sok más korabeli tudományos világ nagyság tanítványa volt. Egyetemi leckekönyve tudománytörténeti kuriózum. 1929-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Svábhegyi Csillagvizsgáló Intézetének igazgatója, Tass Antal alkalmazta az igen jó referenciákkal hazatért ifjú csillagászt. Pályafutása a következő években gyorsan ívelt felfelé, s elsősorban a Berlinben szerzett nemzetközi kapcsolataira alapozva, a svábhegyi intézetet bekapcsolta a nemzetközi tudományos vérkeringésbe. 1930-ban adjunktus, 1935-ben obszervátor (egyetemi docens) kinevezést nyert. 1943-ban tagja lett a Magyar Tudományos Akadémiának, ugyanebben az évben nevezték ki a svábhegyi intézet igazgatójává. 1937-ben magyarosította nevét Dunstból, Detrére. 1938-ban feleségül vette intézeti kolléganőjét, Dr. Balázs Júliát, akivel tudományos pályája szorosan összefüggött, kutatásaikat együtt végezték és publikációi nagy részét közösen írták. Irányítása alatt az Svábhegyi Intézet, amelyet 1947-től a Magyar Tudományos Akadémia vett át, a változó csillagok kutatásának világviszonylatban is vezető intézménye lett. Az ötvenes évek elejétől a Nemzetközi Csillagászati Unió Detrét és intézetét bízta meg a Változó Csillagok Információs Bulletinjének kiadásával. Az Csillagászati Unióban több tisztségei közül kiemelkedik az életének utolsó másfél évtizedében betöltött Változó Csillag Szekció elnöki tisztje. 1960-ban megalapította a Mátra-hegységben a Piszkéstetői Obszervatóriumot, amelyet élete végéig fejlesztett, s amely abban az időben a világ egyik legkorszerűbb csillagászati obszervatóriuma volt. Itt emlékét 2002 óta emlékmű őrzi. Születésének 100. évfordulóján a szombathelyi Premontrei Gimnáziumban is emléktáblát avattak tiszteletére. Detre László 1974. október 15-én hunyt el Budapesten.